Kezdőlap » Kalendárium » 2018. november 10., szombat
Martin Luther

2018. november 10., szombat

Névnap

Réka – török-hun-magyar eredetű; jelentése: (ismeretlen).

Idézet

„Az országot néha jobban megvédi az imádság, mint a fegyverek.”

Gárdonyi Géza

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Gyergyai István, Steve Geray (Ungvár, 1904. november 10. – USA, 1973. december 26.). Színész. Tanulmányait Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végezte. 1926-ban a Nemzeti Színház szerződtette. Eleinte ún. sihederfigurákat játszott, majd komikus szerepkörre átszerződött a Vígszínházhoz. Kabarékban is szerepelt. 1939-ben Londonba költözött, ahol népszerű táncos-énekes komikus lett. Leginkább revükben lépett fel. 1941-től Hollyvoodban élt és Steve Geray néven vált ismert filmepizodistává.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

Ezen a napon született 1895-ben Öveges József Kossuth-díjas pedagógus.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

TANÍTSD MEG GYERMEKEDNEK ISTEN IGÉJÉT!

„Gyermekségedtől ismered a szent írásokat.” (2Timóteus 3:15)

Egy asszony egyszer megkérdezte a lekészét, hogy mikor kezdje el gyermeke lelki nevelését. „Hány éves a gyermeke?” – kérdezett vissza a lelkész. „Ötéves” – felelte az édesanya. „Asszonyom, sürgősen lásson hozzá – már így is öt év késésben van!” – mondta a lelkész. A pszichológusok megerősítik, hogy a gyermekek tudásvágya és ismeretszerzési képessége már csecsemőkorban elkezdődik. Tehát amíg ők a hallgatás időszakában vannak, neked a tanítási szakaszban kell lenned. Ragadj meg minden lehetőséget arra, hogy Bibliát olvass nekik. Használd fel a mindennapos tapasztalatokat, hogy megtanítsd nekik, mit mond Isten Igéje az Aranyszabályról, arról, hogyan legyenek udvariasak, hogyan bocsássanak meg, és hogyan ismerjék be és bánják meg, ha vétkeztek. Ne becsüld alá Isten képességét arra, hogy gyermekedben lelki jellemet fejlesszen és lelki igazságot tanítson meg neki már egészen kis korban. Mutasd be gyermekeidnek Jézust, amíg szívük még fiatal és formálható. A kereszténység történetének nagy alakjai egészen fiatalon tértek meg. Jonathan Edwards, akinek szolgálata felrázta és Istenhez fordította New England lakosságát, nyolc éves korában tért meg. Charles Spurgeon, a prédikátorok fejedelme, tizenkét éves korában fogadta el az üdvösséget. Matthew Henry,  híres bibliamagyarázó 11 éves korában lett Krisztusé. Timóteus tizenhét éves korára már apostol volt. Pál azt írja: „gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által” (2Timóteus 3:15). Igen, gyermeked képes megérteni az üdvösségről szóló alapigazságokat, és megismerheti Krisztust már egészen fiatal korban.

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Nagy Szent Leó pápa

Leó pápa törekedett a hit egységének megőrzésén. A lelkek igazi pásztora és atyja volt. Kérjük mi is bátran Istentől, hogy növelje bennük a hitet, erősítsen meg a mindennapok küzdelmeiben, és vezessen el országába.
A hagyomány annyit őrzött meg róla, hogy Tusculanumban született. Az első történelmi adat I. Caelestin pápa (422-432) idejéből van. Leo akkor, mint diakonus, Galliában járt. III. Sixtus (432-440) ismét Galliába küldte és ott érte a pápa halálhíre. Őt választották meg utódjául. Pápasága alatt történt, hogy Attila 452-ben, Genzerich, a vandálok királya pedig 455-ben Rómát fenyegették. A szent pápa mindkettőt visszafordulásra bírta. Sokat küzdött az eretnek tanítások ellen. 451-ben az ő apostoli levele nyomán döntött a chalcedoni zsinat. Írásai és beszédei miatt az egyháztanítók között tiszteljük.
461. november 10-én halt meg. A Vatikánban temették el.

bacskaplebania.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Versmondóversenyt rendeznek a hétvégén a Nemzeti Színházban

Szombaton és vasárnap rendezik meg a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közös szavalóversenyének döntőjét a budapesti teátrumban.

Close