2020. augusztus 5., szerda

67 éve született Ligeti András, Kossuth-díjas hegedűművész, karmester.

NÉVNAP:

Krisztina – latin eredetű; jelentése: Krisztushoz tartozó, keresztény. 

IDÉZET:

„Az ember, amíg él, egyre csak azon igyekszik, hogy valami maradandót csináljon azok számára, akik a nyomába jönnek. Arra nem is gondol, hogy akik jönnek, azok mindent másképp látnak majd, és mindent átalakítanak, az egész életét átalakítják, és átköltöztetik a maguk új látóköre és egyénisége szerint, és tulajdonképpen szinte feleslegessé válik az, amit az ember a jövendő számára csinált, gondolt, tervezett.”

Wass Albert

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Takács Béla (Munkács, 1874. augusztus 5. – Budapest, 1940-es évek). Építész és festőművész. A gimnázium elvégzése után 1897-ben a Budapesti Műszaki Főiskolán építészmérnöki diplomát szerzett. Egy ideig Alpár Ignác keze alatt dolgozott, majd szakmai továbbképzés céljából a párizsi építészeti világkiállításra utazott. Két évig tanulmányozta a kiállítás anyagát. Innen Londonba, majd Amerikába utazott, ahol belsőépítészeti munkák és dekorációk tanulmányozásával foglalkozott. Kilenc év után tért vissza Budapestre. Érdekes építészeti tervei révén széleskörű elismerést vívott ki. Szabadidejét a festészetnek szentelte. A szintén munkácsi születésű Karlovszky Bertalan magániskolájában tanult. Akvarelljeit és pasztell képeit a Művészeti Szalonban is kiállították. Akvarelljeiért Állami-díjat kapott.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– Letették a Gellért-hegyi csillagda alapkövét, mely Európában az elsők között kezdte meg az égbolt vizsgálatát (1813)

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

AZ IMÁDSÁG ÖRÖME

Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe. (2Kor 1,21-22)

A gyülekezetünkben szervezett imalánc tagjaként nagy örömmel imádkoztam másokért. A közbenjárás segített, hogy lelkileg növekedjek, és fel tudjam kínálni Isten szeretetét.
Ha kaptam egy telefonhívást, azonnal mentem a Bibliámmal az imaszobámba. Az Úr elém hozott egy odaillő igét, majd ezzel az igével imádkoztam azért, akinek imára volt szüksége. Nem kellett, hogy ismerjem a részleteket. A fejleményekről sem kellett, hogy tudjak. Az én feladatom az volt, hogy Isten igéjén és ígéretein keresztül az Úr elé vigyek valakit.
Amikor elköltöztünk, megszakadt a kapcsolatom az imalánccal. Az Úr azonban új forrást biztosított, ahonnan tudomást szerezhetek azokról, akiknek imára van szükségük. Ma már a barátaim a közösségi oldalakon kérnek imát magukért vagy a szeretteikért.
E tapasztalat által tanulgatom az imádság lehetőségeit. Bármilyen helyzetben meghallhatom az Ige indítását, imádkozhatok, és ezután Isten szerető kezébe tehetek mindent.

Imádság: Köszönjük kegyelmes Istenünk, hogy mindig adsz lehetőséget a másokért való imádságra. Tudjuk, hogy te hallod, és meghallgatod imáinkat. Krisztus nevében. Ámen.

Kiért imádkozhatnék ma?
Dusty Reed (Iowa, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ IMASZOLGÁLATOKÉRT!

A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.

LITURGIKUS NAPTÁR:

Havas Boldogasszony – Szűz Mária római főtemplomának felszentelése

A Szent Szűz római főtemplomának, a Santa Maria Maggiore bazilikának szentelési évfordulóját ünnepeljük ma. A legenda szerint a IV. Szent-ban Liberius pápa idejében az örök városban egy János nevű gazdag particius és felesége elhatározták, hogy vagyonukat a Szent Szűznek ajánlják fel. A Szent Szűz álomban megjelent a házaspárnak és tudtukra adta, hogy azon a helyen, amelyet másnap hó fog borítani, templomot emeljenek tiszteletére. A Szűzanya e szentélyét ezért Havas Boldogasszony bazilikának is nevezik. A felépített bazilikát III. Sixtus pápa díszítette remek mozaik képekkel annak emlékére, hogy az efezusi zsinat 431-ben hittételként hirdette ki Szűz Mária istenanyjai méltóságát.

bacskaplebania.hu