2020. július 1., szerda

202 éve született Semmelweis Ignác Fülöp orvos, az „anyák megmentője”.

NÉVNAP:

Tihamér – szláv-magyar eredetű; jelentése: csendet kedvelő.

Annamária az Anna és a Mária nevek összekapcsolása.

IDÉZET:

„Amit az ember nem szerez meg, mindig jobbnak látszik annál, mint amije van. Ebben rejlik az emberi lét romantikája és hülyesége.”

Erich Maria Remarque

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Saitos Gyula (Makó, 1896. február 21. – Rábacsanak, 1967. július 1.) Újságíró, Makón kezdte az újságírást. Baráti szálak fűzték Juhász Gyulához és Móra Ferenchez, ő vezette be körükbe az akkor még gimnazista József Attilát. 1941-ben az ungvári Kárpáti Híradó munkatársa lett. 1945-1959 között a Kárpáti Igaz Szó irodalmi szerkesztőjeként és az Ukrajnai Írószövetség magyar tagozatának lektoraként dolgozott. 1960-ban visszatért Magyarországra.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

–          IX. Gergely pápa szentté avatja II. András leányát, Erzsébetet (1235)

–          Semmelweis Ignác (1818) orvos, „az anyák megmentője”. Felismerte a fertőtlenítés jelentőségét, s ezzel a gyermekágyi lázat csaknem teljesen megszűntette.

–          Megjelenik Kossuth Lajos Hírlapja (1848)

–          Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrász (1884) születése. Legismertebb műve a Gellért-hegyi felszabadulási emlékmű.

–          Megjelenik Pesten az első „társaskocsi”, az omnibusz elődje (1832)

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

ISTEN KÉZÍRÁSA

Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. (Zsolt 19,2)

Mindig különös öröm tölt el, amikor kiveszek egy borítékot a levélszekrényből, és egy barát vagy családtag kézírását meglátom. Nem is kell megnéznem a feladót, felismerem a küldőt keze írásáról. Főiskolai barátnőm kézírása kerekded és gondosan formázott. Gyermekkori barátnőmé lendületes és cikornyás. Édesanyám kézírása egy gyakorlott pedagógus írásjegyeit tükrözi. A leírt szavaik lényük pontos sajátosságát adják vissza. Mivel jól ismerem őket, a kézírásukat bárhol felismerem.
Isten teremtő munkája az életünkben szintén magán visel egy összetéveszthetetlen jelet. Keze nyoma megmutatja, ki is ő. Dávid is megerősíti ezt a mai olvasmányban és a fenti igében.
Pál azt írja a Római levélben: „Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva”. (Róm 1,20) Isten ismertető jegye világos mindenki számára, aki kutatja.
Barátaim kézírása azért ismerős számomra, mert jól ismerem őket. Minél jobban megismerjük Istent a Szentírásból az imádkozás és naponkénti elcsendesedés által, annál jobban felismerjük Isten kezének nyomát a világban és az életünkben.

Imádság: Teremtőnk, nyisd meg szemünket, hogy meglássuk összetéveszthetetlen kézjegyedet alkotásodon! Ámen.

Hol látom ma Isten keze nyomát?
Suzanne Felton (Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK ISTEN MEGISMERÉSÉRE TÖREKVŐ EMBEREKÉRT!

LITURGIKUS NAPTÁR:

Jézus Szentséges Szíve

Jézus szívének ünnepe az Isten szeretetének ünnepe. Felismerjük életünkben Isten szeretetét, működését, kegyelmeit, amelyekkel megerősít mindennapi feladatainkban.

bacskaplebania.hu