2020. július 12., vasárnap

69 éve született Sass Sylvia szoprán opera-énekesnő.

NÉVNAP:

Dalma – Vörösmarty Mihály névalkotása a dal szóból.

Izabella – az Elisabeth (Erzsébet) spanyol módosulata.

IDÉZET:

„Sose kövess egy vezetőt anélkül, hogy feltennéd a magad kérdéseit.”

Frank Herbert

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Tulcsik Ferenc (Sátoraljaújhely, 1862. július 12. – ??). Költő, lapszerkesztő. A gimnázium négy osztályát szülővárosában végezte el, majd 1884-ben Máramarosszigeten szerzett tanári diplomát. Munkácson kapott tanítói állást és itt telepedett le. Költeményei jelentek meg a helyi lapokban. Állandó munkatársa volt a Beregnek. 1892-ben Fenyves Lajossal megalapította a Munkács és Vidéke c. társadalmi, szépirodalmi és ismeretterjesztő hetilapot.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– Megnyílik az első pest-budai uszoda (1817).

– Megalakul a Budapesti Újságírók Egyesülete, melynek első elnöke Mikszáth Kálmán (1896).

– Rendelet születik az iskolázási kötelezettségről és a nyolcosztályos népiskoláról (1940).

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

ISTEN MÁR TUDJA

Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. (Mt 6,33)

Egy hölgy, akit 35 évvel ezelőtt mentoráltam, nyugdíjba ment, és megkért, hogy szóljak néhány szót a búcsúztatóján. Örömmel elvállaltam. A munkahelyen töltött időkre emlékezve megemlítette, hogy annakidején én indítványoztam az ügyintézőknél, hogy a jó munkája miatt a projekt lejárta után is tartsák meg. Egyáltalán nem emlékeztem erre az eseményre. Amikor ráébredtem, Isten milyen módon használt engem, hogy betöltse a hölgy szükségleteit, búcsúztatója számomra is áldássá lett.
Isten mindig velünk van, ismeri a szükségeinket, és embereket küld, hogy segítsenek megtalálni helyünket, ahol nekik is javukra válhatunk. Nekünk csak bízni kell abban, hogy Isten vezet bennünket az úton. Elég engedelmeskednünk és követnünk Istent.

Imádság: Istenünk, hálát adunk, hogy betöltöd szükségleteinket. Segíts, hogy először a te országodat és a te igazságodat keressük, miközben áldásodban részesülünk, és másoknak segítünk. Ámen.

Isten megáld azzal, hogy lehetőséget ad mások szolgálatára.
Joan A. Brathwaite (Christ Church, Barbados)

IMÁDKOZZUNK KOLLÉGÁINKÉRT!

A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.