2020. július 16., csütörtök

62 éve született Michael Flatley ír származású amerikai táncos, koreográfus.

NÉVNAP:

Valter – német eredetű; jelentése: uralkodó sereg.

Kármen – héber-spanyol eredetű; jelentése: kert.

IDÉZET:

„Ha magasra törtök, járjatok a magatok lábán! Ne vitessétek magatokat föl, ne üljetek idegen vállakra és fejekre!”

Friedrich Nietzsche

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– Megnyitják a montreáli olimpiai játékokat, a magyar sportolók 4 aranyérmet nyertek (1976)

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

EGY JÓTETT

Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok. (Mt 25,35)

Az idősekből álló szolgáló csapatunk a fenti igeszakaszhoz adott egy új sort: „Eltévedtünk, és megmentettetek minket.” A Jacksonba, Georgia államba tartó utunk során meghibásodott a buszunk sebességváltója. Észrevettünk két kisbuszt egy közeli templom parkolójában. Habár nem sok jóra számítottunk, mégis megkérdeztük, hogy kölcsönadnák-e az egyik kisbuszt az Atlantába visszavezető 80 kilométeres útra. Beleegyeztek! Sőt, ideadták a kisbuszt anélkül, hogy fizetnünk vagy bármit bizonyítanunk kellett volna. Csak annyit kértek, hogy még aznap este vigyük vissza, amit természetesen meg is tettünk, és előtte teletankoltunk. Különösen feltűnt, hogy a gyülekezet gondnoka szívélyesen fogadott bennünket, behívott a templomba, inni adott, és nem ítélt meg minket a bőrszínünk alapján.
Következő vasárnap néhányan visszatértünk a templomba, hogy személyesen is megköszönjük a segítséget. Adományt dobtunk a perselybe, és virágot vittünk a gondnoknak. A gyülekezet tagjai igazán megélték Jézus tanítását, hogy fogadjuk be az idegeneket. Nemcsak egy jótett, hanem Isten csodálatos áldásának is részesei lehettünk.

Imádság: Kegyelmes Atyánk, köszönjük gyermekeid kedvességét, akik segítenek a hajótörötteknek, akik az élet tengerén hánykolódnak. Ámen.

Megmutathatom Isten szeretetét, ha bízom másokban, és felajánlom segítségemet.
Catherine Pettie Hart (Georgia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKNEK A JÁRMŰVE LEROBBANT!

A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.

LITURGIKUS NAPTÁR:

Kármelhegyi Boldogasszony

A Szentírás számos helyen megemlékezik a Kármel-hegy szépségéről, ahol Illés próféta védelmezte az élő Istenben való hit tisztaságát. A XII. században néhány remete erre a hegyre vonult vissza a világtól. E kezdeményezésből alakult meg az Istenszülő Szűzanya pártfogása alatt szemlélődő életet élő karmeliták rendje. Az Ószövetség tengerről felszálló felhőjében (1Kir 18,44), mely Illés próféta idejében a megmentő esőt hozta, a Szűzanya előképét látták. A Kármel-hegyi Boldogasszony tiszteletét magukkal hozták Európába is, amikor a szaracénok elől menekülni kényszerültek. A hagyomány szerint Mária Szent Stock Simon rendfőnöknek átadta a skapulárét, vállruhát és különleges ígéreteket adott azoknak, akik azt hittel viselik.

bacskaplebania.hu