2020. július 27., hétfő

172 éve született Eötvös Loránd, világhírű magyar fizikus, geofizikus, a torziós inga feltalálója, miniszter.

NÉVNAP:

Olga – a Helga orosz formájából.

Liliána – angol eredetű; jelentése: liliom.

IDÉZET:

„Milyen egyszerű lenne az élet, ha az emberek őszintén és becsületesen közölnék egymással véleményeiket, érzéseiket és gondolataikat.”

Rejtő Jenő

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Pataki Ferenc (Szörcse, Háromszék megye, 1852. július 27. –??). Állami iskolai tanító. Iskoláit Nagyenyeden  és Kolozsváron végezte. 1875-ben tett vizsgát és a kolozsvári Fröbel-intézetben lett rendes tanító. 1879-ben Máramarosszigetre került a községi iskolába, amely 1880-tól állami lett. A Máramaros Megyei Általános Tanító Egyesület főjegyzője volt. Cikkeivel több pályadíjat nyert.  Sokat írt a Máramarosba, a Máramarosi Tanügybe, az Ugocsába.  1880-ban társszerzője lett a Nevelésnek. 1882-től pedig a Sziget munkatársa volt.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– Eötvös Lóránd, a fizika egyik fejedelme 1848-ban, ezen a napon született. Háromszor is felterjesztették Nobel-díjra, mégsem neki ítélték.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

A LEGKISEBB TETTEK

Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente olajjal. (Lk 7,38)

Nyugdíjazásom előtt, miután 40 évig testnevelő tanárként dolgoztam, az egyik kisdiáktól egy piros szív alakú pipatisztítót kaptam ajándékba. Csiptetős táblámra csatoltam, hogy emlékezhessek figyelmességére. Ha ránézek erre a nem egészen tökéletes szívecskére, mindig elmosolyodom.
Jó lenne tudni, vajon Isten is hasonló módon tekint-e a szeretetből fakadó felajánlásainkra. Isten, aki minden szeretet forrása és adományozója, tökéletesen véghez tudná vinni mindazokat a dolgokat, melyeket mi teszünk őérte. De ő örömét leli a mi legapróbb szeretetből fakadó tetteinkben is.
Jézus elismeri az iránta kimutatott szeretetet. Megdicséri Mária odaadását, aki lábainál figyel szavaira. (Lk 10,38-42) Zákeust eltökéltségéért, aki Jézust kívánta látni, egy együtt elköltött vacsorával jutalmazza meg (Lk 19,1-10). Jézus az asszony szeretetét is jó szemmel nézi, aki megkeni lábait. Jézus elfogadja a szeretetet, bármilyen formában nyilvánul meg.
Mi hogyan mutatjuk ki feléje szeretetünket? Mi is mindent ajánlhatunk Istennek, és jóindulattal fordulhatunk azok felé, akik kimutatják irányunkban szeretetüket.

Imádság: Drága Urunk, köszönjük, hogy megmutattad, hogyan szeressünk másokat. Ámen.

Isten megtanít, hogyan adjak és hogyan fogadjak el szeretetet.
Lin Daniels (Massachusetts, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM TUDJÁK ELFOGADNI A SZERETETET!

A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.

LITURGIKUS NAPTÁR:

Szent Charbell Makhlouf áldozópap

Libanoni szerzetes, remete, élt 1828-1898.

bacskaplebania.hu