2020. június 19., péntek
[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Gyárfás – görög-latin eredetű férfinév; jelentése: idős férfi.
Zóra – szláv eredetű női név; jelentése: hajnal.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″]„Van ideje a cselekvésnek, és van ideje a mozdulatlanságnak is. Néha a legnagyobb bátorságot, türelmet és bölcsességet akkor tanúsítod, ha nyugton maradsz – még akkor is, ha a kényszerítő vágyak és késztetések cselekvésre ösztönöznek.”
Dan Millman
[/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-93d9b4-e063″][vc_column_text]EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Ferge József (Pazony, 1830. március 27. – Nagybereg, 1891. június 19.) református lelkész. Szabolcs megyei nemesi családból származott, 1836-43-ban Sárospatakon tanult, majd több évig nevelősködött. 1849-ben Márokpapiban lett tanító. 1850-ben visszament Sárospatakra, ahol jogot és teológiát tanult. 1852. április 22-én Nagyberegre került akadémiai promócióra. 1855. május1-én letette a kápláni vizsgát és Beregen lett káplán. 1858-tól Kígyóson rendes lelkész. 1865-től lelkész apósa, Bereczky József mellett. Ennek halála után (1869) rendes lelkész, 1870-től tanácsbíró. Önéletrajza és feljegyzései a nagyberegi egyházról a Protestáns Egyház és Iskolai Lapban (1891. 30. sz.) jelentek meg.
Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
– Bánffy György drámai színész ezen a napon született 1927-ben.
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab title=”A nap igéje” tab_id=”1401028353-2-7d9b4-e063″][vc_column_text]
MEGMENTVE ÉS MEGTARTVA
Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg. (Ézs 46,4)
Néhány éve a verandánk mellett kihajtott egy növény. Nem tudtuk, mi lehet, de ahogy nőtt, úgy tűnt, fa lesz belőle. Apám ki akarta vágni, mert nem akarta, hogy árnyékot vessen a házra. Ám amikor észrevette, hogy szeretem ezt a növényt, hagyta nőni.
Néhány hét múlva észrevettem, hogy a növény szára megrepedt. Erős szél fújhatott az éjjel. Felhívtam a nővérem, s elmondtam, milyen szomorú vagyok. Meglepetésemre kötelet hozott, és a szárat a falhoz rögzítette. Egy idő múlva a növényből egy magas fa lett.
Az életben is gyakran érezzük magunkat „megtörve”. Súlyos terhek bántanak: anyagi gondok, egészségügyi problémák, vagy más bajok, ahogy az erős szél a növényem esetén. Ám Isten megerősíthet minket, mint a kötél a fámat. Az Ézs 46,4-ben Isten megígéri, hogy velünk lesz, egész addig, míg megöregszünk és megőszülünk. Ezzel az ígérettel békében és örömmel élhetünk.
Imádság: Mindenható Istenünk, segíts bíznunk, hogy minden problémánk közepette te hordozol minket! Ámen.
Ha gyengének érzem magam, bízhatok Isten megtartó erejében.
Linawati Santoso (Kelet-Jáva, Indonézia)
A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab tab_id=”05a52131-18cb-2d9b4-e063″ title=”A nap liturgiája”][vc_column_text]Szentháromság vasárnapja
A mai vasárnap keresztény hitünk legfontosabb titkát ünnepeljük, azt, hogy az egyetlen élő Istent három egylényegű személy alkotja: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ők hárman alkotják az egyetlen Istent, mert személyük oly szorosan összefonódott és olyannyira egyek, hogy csak egyetlen és nem három Istenről beszélhetünk. Ebben a háromságos Istenben a három személy annak ellenére, hogy egyforma, mégis különböző. A Szentháromságon belül a személyek egymástól erednek. Az Atya az ősforrás, aki magát mindenestől a Fiúnak ajándékozza létrehozva, megszülve őt. A Fiú pedig ezt a hatalmas szeretetet viszonozza azzal, hogy mindenestől visszaajándékozza magát az Atyának. S ez az adok-kapok viszony oly eleven és élő, hogy ebből származik a Szentlélek.
Szent Romuald apát
Ravenában született a 10. század közepe táján, a Honesti hercegi családból. Ifjúsága játékkal, lovaglással, vadászattal telt, Isten dolgaira se ideje, se kedve nem jutott. Már csaknem húsz éves volt, amikor apjának egy párbaját kellett végignéznie. Apja győzött, és az ellenfél, egy vidám, életerős rokon meghalt. Az esemény nagyon megrázta Romualdot, negyvennapos böjtre és vezeklésre kolostorba vonult.
Egy laikus testvér biztatására, és hosszú önvizsgálat után bencés szerzetes lett, szíve azonban a remeteség iránt vonzódott. Sikerült is engedélyt kapnia az elvonulásra, társak is csatlakoztak hozzá, akiket nagy türelemmel és megértéssel vezetett be az önmegtagadás és vezeklés rejtelmeibe.
Apja is szerzetes lett azonban nem bírta a kemény életet. Gyorsan utazott oda Romuald, hogy meggyőzze apját a kilépés végzetességéről. Eredményesen működött, apja szerzetes maradt, békésen megnyugodva hunyt el, Romuald pedig visszatért a remete élethez. Kedvenc olvasmánya a szentek élete volt.
Többfelé épített kis kolostort a remeteélet magánya céljára. Ennek az időszaknak szerzetesi hibái ellen küzdött , de a saját tökéletlenségei ellen is eredményesen küzdött az erények gyakorlásával. Magyarországon keresztül a pogányok térítésére indult, azonban betegség akadályozta meg útja folytatásában. Az Arnó folyó közelében Casentinoban megkapta egy gróf birtokát és Ca’ Maldoli nevű vadászkastélyát. Itt alakította ki a kamalduli remeterendet, Szent Benedek Reguláját alapul véve.
Meghalt 1027. június 19-én, a Val-de-Castroban építet templomocskából és cellából álló telepecskéjén, nagy-nagy alázatosságban. Damjáni Szent Péter szerint 120 éves korában hunyt el, mások szerint 75 éves volt. Teteme Fabrianoban nyugszik. Halála után már 5 évvel szentté avatták.
bacskaplebania.hu[/vc_column_text][/vc_tab][/vc_tabs][/vc_column][/vc_row]