1 milliárd 96 millió hrivnyát fordítanak idén a megyei egészségvédelemre

2013-ban 1 milliárd 96 millió hrivnya jut majd a kárpátaljai lakosok egészségvédelmére, míg 2010-ben ez az összeg 860 millió hrivnya volt – számolt be sajtótájékoztatóján a megye kormányzója, Olekszandr Ledida.
„2013-ban egy kárpátaljai lakos egészségügyi ellátására fordítható összeg 879 hrivnya lesz. Összehasonlításképpen: 2010-ben ez az összeg 691 hrivnya volt, vagyis az idén majdnem 200 hrivnyával többet költhetünk erre a célra – mondta a kormányzó.
A megye egészségügyi intézményeiben ellátást kapó betegek gyógyszereinek és a sebkötözésre szolgáló anyagainak finanszírozását az idén százszázalékosan biztosítják. Az állami és a helyi költségvetésekből látják el majd a betegeket tuberkulózis elleni szerekkel, inzulinnal, a kemoterápiához és a sugárterápiához szükséges szerekkel.
A megyei klinikai kardiológiai gondozóban az egy főre jutó gyógyszerkiadás 213 hrivnyát, a megyei idegsebészeti klinikán 174 hrivnyát, a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórházban 132 hrivnyát, a megyei járványügyi kórházban 103 hrivnyát tett ki.

A zaholovok.com.ua nyomán