Akár 450 millió hrivnyába is kerülhet a beregrákosi elkerülő út

A kárpátaljai megyei képviselő-testület indítvánnyal fordult Ukrajna Legfelsőbb Tanácsához és Ukrajna Miniszteri Kabinetjéhez a munkácsi járási Beregrákosnál tervezett elkerülő út 2017-es megépítése érdekében – olvasható a zakarpattya online január 12-i bejegyzésében.

A dokumentum megfogalmazói Kárpátalja közúti szolgálatának felméréseire hivatkozva említik, hogy a forgalom intenzitása az adott útszakaszon jelentősen meghaladja a hivatalosan megengedett értékeket.

Számos lakossági bejelentés érkezett a hatalmas áthaladó forgalomra, ami fokozott veszélynek teszi ki az ott élőket. Az indítvány megemlíti, hogy csak a 2016-os évben 16 közúti baleset történt a főútvonal ezen szakaszán. Ennek során egy személy életét vesztette és nyolcan súlyosabb sérüléseket szenvedtek. Mindehhez környezetrombolás, egészségkárosodás és a településen belül kialakult közlekedési nehézségek társulnak.

Az előzetesen elkészített építési tervek alapján az egész beruházás 153,6 millió hrivnyába került volna, azonban ezek a becslések elavultak és módosításokra szorulnak, figyelembe kell venni az inflációt, az új nemzetközi szabványokat, amelyek nagyban befolyásolják a befektetés anyagi költségvetésének meghatározását. Ennek fényében az előzetes becslések szerint az építkezési költségek 450 millió hrivnyára fognak rúgni – tartalmazza a dokumentum.

Kárpátalja.ma