Az EP rábólintott az egyoldalú kereskedelmi kedvezmények meghosszabbítására

Az Európai Parlament képviselőinek elsöprő többsége támogatta csütörtökön, hogy az Európai Unió 2015 végéig meghosszabbítsa az Ukrajnának biztosított egyoldalú kereskedelmi kedvezményeket.

Az EP sajtószolgálatának közleménye szerint a javaslatra 497-en szavaztak igennel, 78-an ellenezték és 56 képviselő tartózkodott.

„Ez azt bizonyítja, hogy az EU igenis meg tud hozni gyors és döntő fontosságú lépéseket” – közölte a javaslat parlamenti jelentéstevője, a litván, néppárti Gabrelius Landsbergis, hozzátéve, hogy ez lehetőséget teremt az ukrán termelőknek és vállalkozásoknak, hogy felkészülhessenek az EU-val kötött szabadkereskedelmi egyezmény alkalmazására 2016 elejétől.

Az unió által biztosított egyoldalú kereskedelmi egyezmények gyakorlatilag azt jelentik, hogy az Európai Unió megnyitja a maga piacát Ukrajna előtt, mintha érvényben lenne a szabadkereskedelmi egyezmény, de Ukrajnának ezt egyelőre nem kell megtennie.

Ukrajna tavasszal írta alá az egyezmény politikai társulásról szóló fejezeteit, míg a szabadkereskedelmi részeket a nyáron szignálta Brüsszelben Petro Porosenko ukrán elnök és az unió vezetői. Eredetileg úgy volt, hogy a teljes egyezmény november 1-jén hatályba lép, ám az Európai Unió, Ukrajna és Oroszország egyeztetéseit követően ez úgy módosult, hogy hivatalosan Moszkva aggályainak eloszlatása érdekében a szabadkereskedelmet megteremtő fejezetek 2015 végéig nem lépnek hatályba, amit a nemzetközi sajtó jelentős része az orosz nyomásgyakorlás sikereként értékelt.