Az IMF 1,5 milliárd dollárt hagyott jóvá Ukrajnának a hitelcsomag második részleteként

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) befejezte az Ukrajnával kötött készenlétihitel-szerződésének első felülvizsgálatát, és annak második részleteként 1,5 milliárd dollárt hagyott jóvá – jelentette be szerdán a szervezet.

A 29 hónapra szóló, 15,3 milliárd dolláros hitelkeretet júliusban hagyta jóvá az IMF.

John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a program magja a fiskális kiigazítás, és nagyon fontos, hogy az ország mihamarabb elfogadja a jövő évi költségvetést.

A kormány a parlamentnek beterjesztett jövő évi költségvetési tervben 3,1 százalékos hiánnyal számol (az IMF 3,5 százaléknál nem engedne többet), és készített egy nyugdíjreformtervet, amely szerint a nők esetében 55-ről fokozatosan 60 évre emelik a nyugdíjkorhatárt.

Az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn már október elején megdicsérte Ukrajnát a szerinte kitűnő teljesítményéért a költségvetés és a gazdaság rendbe hozatalában, és biztosra mondta, hogy az Ukrajnával kötött készenlétihitel-megállapodás első felülvizsgálata sikeres lesz.

Az IMF 2008 novemberében 16,4 milliárd dolláros készenlétihitel-keretet hagyott jóvá Ukrajna számára két évre, miután az acélipari exportra és külföldi beruházásokra épülő ukrán gazdaságot igen megviselte a kezdődő világgazdasági válság, a külső finanszírozás elapadása. Ez a megállapodás a második felülvizsgálatig jutott el tavaly júliusban, azzal együtt az IMF összesen 10,6 milliárd dollárt utalt át. Utána nem adott több pénzt, mert nem jutott egyezségre az ukrán kormánnyal, jóllehet hozzájárult egyes feltételek enyhítéséhez.

Az idén februári elnökválasztás után a felek úgy döntöttek, hogy megszüntetik a megállapodást, és helyette új egyezményt kötnek. Az IMF a július végén jóváhagyott keretből akkor rögtön 1,89 milliárd dollárt megadott.

Ukrajna gazdasága 2007-ben 7,9 százalékkal bővült, ez 2008-ban 2,1 százalékra lassult. Tavaly 15,1 százalékkal visszaesett az ukrán GDP. Az IMF erre az évre 3,7 százalékos, jövőre 4,3 százalékos, 2012-re 4,8 százalékos GDP-növekedést jósol Ukrajnának.

MTI, kbt eev