Az Oroszországhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatok teljes megszüntetésére szólította fel Ukrajna vezetését a Kárpátalja Megyei Tanács

Az ukrán állam vezetését az Oroszországgal és a kelet-ukrajnai szakadár területekkel fenntartott kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok teljes megszüntetésére felszólító határozatot fogadott el rendkívüli ülésén a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) csütörtökön Ungváron.

A megyei tanács sajtószolgálatának közlése szerint az elfogadott dokumentum a többi között emlékeztet arra, hogy az Ukrajna keleti részében fokozódó konfliktus közepette, amikor az ukrán népet megosztó, és belső konfliktusforrást jelentő új keletű destruktív tényezők jelentek meg, halaszthatatlanná vált a „megszállt területek” vállalataival fenntartott kereskedelmi kapcsolatok kérdésének rendezése. Ennek kapcsán a képviselő-testület azzal a javaslattal fordul az ukrán állam vezetőihez, hogy a társadalomban érlelődő konfliktus leküzdése, a politikai spekulációk megelőzése, valamint a szakadár területek határán a kereskedelmi blokádban részt vevők és az államhatalom szembenállását előidéző okok megszüntetése céljából kezdjenek nyílt párbeszédet a kialakult helyzet rendezése érdekében. A párbeszéd alapját Ukrajna nemzeti érdekeinek kell képezniük, és a válsághelyzet megoldását célzó közös lépések kidolgozásába be kell vonni a parlamenti képviselőket, a kormány tagjait és a blokád szervezőinek képviselőit – olvasható a dokumentumban.

A megyei képviselők határozatukban támogatásukról biztosították az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szerdai döntését arról, hogy Kijev teljes mértékben megszakítja a kereskedelmi kapcsolatokat a kelet-ukrajnai frontvonalon keresztül, követelve valamennyi hatalmi szervtől és politikai erőtől az RNBO határozatának végrehajtását, így – a humanitárius rakományok kivételével – az áruk szállításának megszüntetését és az erőművek, valamint kohászati üzemek stabil működésének biztosítását. Síkraszálltak az ukrajnai társadalmi-politikai helyzet békés, civilizált rendezése mellett, a békés tiltakozó akciók, köztük a kelet-ukrajnai blokád résztvevőivel szembeni fizikai erőszak alkalmazása ellen.

Képviselői indítvány nyomán a testület a határozat szövegébe foglalta az Oroszországgal és az „ideiglenesen megszállt területekkel” fenntartott kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok teljes megszüntetésének követelését.

A Kárpátalja megyei tanács rendkívüli ülését azt követően hívta össze Mihajlo Rivisz elnök, hogy kedden a hivatalában azzal a követeléssel kereste fel Tarasz Deak, a Karpatszka Szics szélsőjobboldali kárpátaljai szervezet vezetője és Mikola Marcsisak, a kelet-ukrajnai harcok kárpátaljai veteránjai szervezetének elnöke, hogy a megyei tanács külön határozatban szólítsa fel az ukrán állam vezetését az Oroszországhoz fűződő kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok minél sürgősebb felszámolására.