Az ukrán kormány nagy hiánnyal jóváhagyta a nyugdíjalap költségvetését

Az ukrán kormány jóváhagyta szerdán a nyugdíjalap 2017-es költségvetését, amelyben 284 milliárd hrivnya, (3000 milliárd forint) bevétel mellett 141 milliárd hrivnya (1480 milliárd forint) hiányt tervezett be az idei évre.

A hiányt az állami költségvetésből fedezik. Andrij Reva szociálpolitikai miniszter a kormányülésen az előterjesztést ismertetve elmondta, hogy idén kis mértekben, de várhatóan emelkedni fog a nyugdíjkassza bevétele az előző évhez képest, 2016-ban ugyanis 257 milliárd hrivnya volt. Emellett az állami költségvetésből fedezett hiány pedig csökken a tavaly 145 milliárd hrivnyához képest.

Ukrajna fő hitelezője, a Nemzetközi Valutalap (IMF) a következő kölcsönrészlet folyósításának fő feltételéül szabta Kijevnek a nyugdíjrendszer reformját, hogy a nyugdíjalap évről-évre jelentkező óriási deficitje jelentősen csökkenjen, ugyanakkor emelkedjenek az igen alacsony nyugdíjak. A szociálpolitikai miniszter korábbi közlése szerint az átlagnyugdíj Ukrajnában a tavaly májusi emeléssel érte el a 1900 hrivnyát.

A nyugdíjalap hiányának csökkentése a fekete- és a szürkegazdaság visszaszorításával, azaz a munkabérek „kifehérítésével”, a járulékfizetési morál növelésével, továbbá a nyugdíjkorhatár emelésével érhető el. Utóbbi rendkívül népszerűtlen lépés lenne, mint ahogy a járulék jelentős emelése is, ezért a kormány ódzkodik megtenni ezeket a lépéseket. Nemrég Pavlo Rozenko miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy az IMF-fel folytatott tárgyalásokon Ukrajna nem kötelezte el magát amellett, hogy a nyugdíjreform keretében megemeli a korhatárt, ezért ezt a kormány nem is tervezi. Ezt Volodimir Hrojszman miniszterelnök is megerősítette a héten.

A járulékfizetési morálon van mit javítani Ukrajnában. Sajtójelentések szerint jelenleg 16 millió dolgozó állampolgár közül legfeljebb 10 millió fizeti be az egységes szociális hozzájárulásnak nevezett járulékot.

A valutaalap 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának, amelyet négy éven át több részletben folyósít. Az elsőt – 5 milliárd dollárt – a megállapodás megkötésekor, 2015. március 13-án kapta meg Kijev, a második részletet – 1,7 milliárd dollárt – tavaly augusztus 4-én, a harmadik, 1 milliárd dolláros összeget pedig szeptember 18-án. Kijev bízott abban, hogy a következő, 1,3 milliárd dolláros részletet az IMF még decemberben folyósítja, ezt azonban a valutaalap nem tette meg főként a nyugdíjreform halogatását felróva az ukrán vezetésnek.