Azarov: Ukrajna megbízható partner

Ukrajna megbízható partnere Magyarországnak és az Európai Uniónak a gázszállítások és -tranzit tekintetében – jelentette ki Mikola Azarov ukrán kormányfő pénteken Kijevben a Schmitt Pál köztársasági elnökkel tartott megbeszélésen.

Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra a kijevi javaslatra, hogy az Európai Unió is vegyen részt az ukrajnai vezetékrendszer korszerűsítésében. Ez az Európai Uniónak is érdeke – mondta Azarov.

A miniszterelnök felajánlotta Ukrajna közreműködését a paksi atomerőmű korszerűsítésében és bővítésében, s lát lehetőségeket a katonai-haditechnikai, valamint a katasztrófavédelmi együttműködésben is. Utalt arra, hogy Ukrajna azon kevés országok közé tartozik, amelynek rendelkezésére állnak az atomerőművek építéséhez szükséges technológiák és szakemberek.

Az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás megkötésének részeként Azarov szorgalmazta a mielőbbi vízumliberalizációt és egy valódi szabadkereskedelmi övezet létrehozását. Ukrajna már öt évvel ezelőtt egyoldalúan eltörölte a vízumkényszert az EU-tagállamok állampolgáraival szemben, s mindent megtesz az unióval kötött, a vízumrendszeren lazító akcióterv megvalósításáért. Bízik abban, hogy Európa nem húzza el a tárgyalásokat – mondta az ukrán kormányfő, aki kifogásolta, hogy miközben Brüsszel és Kijev szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról egyeztet, az unió mégis fenntartana bizonyos korlátozásokat.

Az Azarovval tartott egyeztetés előtt Schmitt Pál koszorút helyezett el a Magyar Emlékjelnél, ahol a szórványban élő mintegy ötezer magyar képviselői levelet adtak át neki. Ebben arra kérték a köztársasági elnököt, segítsen a szórványmagyaroknak, hogy könnyebben megkapják a Kárpátalján egy tömbben élő magyarokat megillető kedvezményeket.

Hivatalos látogatásának utolsó pontjaként a magyar államfő találkozott Volodimir Litvinnel, az ukrán parlament elnökével, az utóbbi hónapokat tekintve immár harmadik alkalommal. Ezen a megbeszélésen is nagy hangsúllyal szerepeltek az Európai Unió és Ukrajna kapcsolatai, de szó volt a kétoldalú viszonyról és a nemzeti kisebbségek helyzetéről is.

A tárgyalásokat összegző sajtótájékoztatóján a magyar államfő kiemelte, hogy vendéglátói – Azarov és Litvin előtt Viktor Janukovics elnök – elégedetten nyilatkoztak a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséről, s alapvetően az Európai Unióval kapcsolatos ügyekről, illetve saját belső reformjaikról beszéltek. Schmitt Pál fontosnak nevezte, hogy az utóbbi hónapokban a legmagasabb szinten találkoztak a tízmilliós Magyarország és a 46 milliós Ukrajna vezetői; november 12-én Kijevben járt Orbán Viktor miniszterelnök, az ukrán házelnök pedig másfél héttel később Budapesten tárgyalt. Ezt a gyakorlatot szerinte a jövőben is fenn kell tartani.

MTI, kszk knc