Elhalasztják az ukrán állami távközlési cég privatizációját

Elhalasztják az ukrán állami távközlési cég, az UkrTelecom 92,79 százalékos tulajdonrészének a magánosítását, miután csupán egyetlen ajánlat érkezett – közölte az ukrán vagyonügynökség kedden.

A hányadot versenytárgyaláson kívánták értékesítik december 28-án. A kezdő ár 10,5 milliárd hrivnya (1,3 milliárd dollár).

A vagyonügynökség keddi közlése szerint azonban egyetlen érdeklődő jelezte részvételi szándékát a versenytárgyaláson, egy Ausztriában bejegyzett befektetési vállalat, az Epic.

A magánosítás elhalasztására az UkrTelecom árfolyama közel 9 százalékkal esett kedden a kijevi értéktőzsdén.

A részvételi feltételek között szerepelt, hogy a lehetséges befektető nem lehet olyan vállalat, amely Ukrajnában, vagy bármely más országban több mint 25 százalékos részesedéssel rendelkezik állami cégben. Egy másik feltétel szerint pedig azok a cégek sem indulhatnak a tenderen, amelyekben több mint 25 százalékos állami részesedéssel rendelkező vállalat a társtulajdonos.

Elemzők azzal számolta, hogy a privatizációs folyamatban részt vesz egyebek között az SCM, amelynek a tulajdonosa Rinat Ahmetov, a leggazdagabb ukrán, akinek a vagyonát 9,6 milliárd dollárra becsülik. A szakértők biztosra vették tovább a Sistema orosz konglomerátum részvételét is.

Az ukrán kormánynak állami vagyonokat kell eladnia költségvetési hiányának a mérséklése céljából, és azért, hogy finanszírozhassa reformprogramjait.

Az UkrTelecom ellenőrzi az ukrán vonalastelefon-piac mintegy 80 százalékát. A cég első félévi nyeresége 6,1 millió dollárral egyenértékű volt az egy évvel korábbi 16 millió dollár veszteség után.

MTI, gscs gpp