Élő közvetítés a Rákóczi-főiskolán a budapesti gazdálkodási és agrárinformatikai konferenciáról

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán február 21-én a technika segítségével élőben követhették figyelemmel a precíziós gazdálkodással foglalkozó PREGA 2018 Konferencia és kiállítás elnevezésű budapesti rendezvényt. Az előadás a gödöllői Szent István Egyetem kihelyezett beregszászi képzésének állattenyésztés, mezőgazdász és kertészmérnök szakos hallgatói számára volt elérhető.

Milics Gábor, a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke a konferencia elején köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte a precíziós gazdálkodás fontosságát, hatékonyságát, s szólt az eddig elért sikerekről.

Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója emlékeztetett: a mezőgazdaság az elmúlt években óriási fejlődésen ment át, ami a folyamatos fejlesztések eredménye. Hangsúlyozta, hogy további fejlesztések és sikerek összefogással valósíthatók meg.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökétől megtudhattuk, hogy Magyarországon a termőföldek nagy része hazai gazdálkodók kezében van. Hangsúlyozta a költséghatékony termelés és a precíziós gazdálkodás, s az újításokra való nyitottság fontosságát.

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitóbeszédében az elmúlt évek eredményeit idézte fel. Mint fogalmazott, a fejlődés 2010-től jól látható. Hangsúlyozta az élelmiszer-előállítási rendszer versenyképességének fontosságát. A miniszter kifejtette, hogy fontos, hogy a gazdálkodók megismerjék az új technológiákat és azok előnyeit, hiszen ezeket a későbbiekben hasznosítani tudják. Kiemelte, továbbra is fontos, hogy Magyarországon jó minőségű, GMO-mentes élelmiszereket állítsanak elő a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban.

Ezt követően stratégiai megállapodást írt alá egymással a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium.

A beszédek után nemzetközi és magyarországi előadók előadásaival, kerekasztal-beszélgetésekkel, tapasztalatcserével folytatódott a konferencia.

 

Illyés István 

Kárpátalja.ma