gazvezetek001

Felére csökkent az Ukrajnából Szlovákiába érkező gáz mennyisége

A megrendelt mennyiség felére csökkent az Ukrajna irányából Szlovákiába érkező gáz mennyisége – jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján Pozsonyban.

„A Szlovák Gázművek (SPP) ma a gázszállítás 50 százalékos csökkenését észlelte, Baumgartenban, abban a pontban amely Közép-Európában a legfontosabbnak számít” – mondta.
A szlovák kormányfő, akinek kabinetje szerdai ülésén az SPP vezetőinek részvételével folytatott egyeztetést a helyzet lehetséges további alakulásáról és az amiatt meghozandó esetleges intézkedésekről, hangsúlyozta: a Szlovák Gázművek továbbra is szavatolni tudja a gázszállítás folyamatosságát mind a lakosság, mind az ipari megrendelők számára.
Robert Fico bejelentése szerint a kialakult helyzetre rendkívüli gázvásárlással reagált az SPP, s az így megvásárolt gáz elégséges az ország napi szükségletének fedezéséhez, valamint a már csaknem egészen megtöltött gáztározók folyamatos töltéséhez is. Az SPP gáztározóiban egyébként jelenleg mintegy másfél milliárd köbméter gázt tartalékol.
A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta: Pozsony az Európai Bizottsággal is egyeztetni kíván az ügyben, mivel annak megoldására „európai térben való együttműködésre” lesz szükség.
Szlovákiában először néhány hete észlelték az Ukrajna irányából érkező orosz gáz mennyiségének csökkenését. A leszállított gáz mennyisége a megrendelthez képest először 10, később 20 százalékkal csökkent, a hiány most először volt ilyen magas arányú. Az orosz fél a leszállított gáz mennyiségének csökkenését műszaki okokkal, saját gáztartályainak feltöltésével magyarázta.
A szállítás csökkentésének lehetséges okait firtató újságírói kérdésre Robert Fico azt mondta: „a gáz politikai harc eszközévé vált.” Arra a kérdésre, hogy hatással lesz-e a kialakult helyzet a Szlovákiából Ukrajnába irányuló reverz gázszállításra, a kormányfő csupán annyit mondott: „Szlovákia teljesíteni fogja a vállalásait.”