Kezdőlap » Kárpátalja » Gazdaság » Félmillió dollár már megérkezett, így elkezdődhetnek a kárpátaljai intézmények felújításai

Félmillió dollár már megérkezett, így elkezdődhetnek a kárpátaljai intézmények felújításai

Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára és Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke által március 30-án aláírt megállapodás értelmében kétmillió dollár értékben támogatja a két fél az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretében a kárpátaljai iskolák, óvodák és szociális intézmények felújítását és korszerűsítését. A Kárpátaljai Megyei Tanács július nyolcadikán jóváhagyta a megállapodást, és már meg is érkezett Magyarországról az első részlet, közel félmillió dollár.
A lebonyolítással megbízott Brenzovics László KMKSZ-alelnök, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: „Mivel a további részletek akkor fognak megérkezni, ha az első részlet felhasználásával minél hamarabb és pontosan elszámolunk, ezért úgy döntöttünk, hogy a most átutalt pénznek a döntő hányadát a kárpátaljai iskolák és óvodák ajtó-, valamint ablakcseréjére fogjuk fordítani, mivel ez a leggyorsabban kivitelezhető feladat. Két héten belül értesíteni fogjuk azokat a pályázó intézményeket, ahol megkezdődnek a nyílászárócserék. Minden olyan iskola, amely az ajtók és ablakok cseréjére pályázott, bízhat abban, hogy a munka a tanév kezdetéig megvalósul. Az ütemezést később dolgozzuk ki, jelenleg a szerződéskötés folyamata zajlik. Más jellegű fejlesztésekre, például fűtésrendszer kiépítésére pályázó intézményekben a munkákra a most átutalt részlet elszámolása után kerül majd sor, reményeink szerint még az idén, de legkésőbb jövőre.”
Forrás: Kárpátalja

More in Brenzovics László, Keleti Partnerség Program
A kárpátaljai magyarok üdvözlik az új ukrán nyelvtörvény elfogadását

A kárpátaljai magyar szervezetek előremutató, Ukrajna európai integrációját elősegítő lépésként értékelik, hogy az ukrán parlament kedden megszavazta az új nyelvtörvényt,...

Close