gazrozsak 01

Jelentősen csökkent a gázfogyasztás Ukrajnában

A január–áprilisi időszakban 13,6 százalékkal csökkent a gázfogyasztás Ukrajnában az előző év azonos időszakához viszonyítva, ugyanis 16,2 milliárd köbméterről 14 milliárdra csökkent – adta hírül az economics.unian.ua május 4-én.

Ugyanakkor az év első négy hónapjában 5,6 milliárd köbméter földgázt engedtek a tározókba, ami jóval több, mint a 2015 januárjától áprilisáig eltartalékolt 3,9 milliárd köbméteres mennyiség.

A négy hónap alatt Ukrajna 2,9 milliárd köbméterrel, azaz közel 40 százalékkal kevesebb gázt importált az EU-tagországokból.

2015-ben 33,727 milliárd köbmétert, vagyis 20,9 százalékkal kevesebb földgázt fogyasztottak Ukrajnában, mint 2014-ben. Szakértők becslése szerint idén az előző évhez viszonyítva 15 százalékkal csökkenhet a gázfogyasztás az országban.

– 2016-ban 20-30 százalékkal, azaz 16,4 milliárd köbméterről 11-13 milliárd köbméterre kívánják csökkenteni a földgáz importját – közölte Volodimir Demcsisin energiaügyi miniszter.

Kárpátalja.ma