Jobb a termés a vártnál

Ukrajnában idén 51 millió tonna gabonát takarítanak be – közölte Mykola Bezugly ukrán mezőgazdasági miniszterhelyettes csütörtökön.

Ez több az eddig hivatalosan várt 46 millió tonnánál, és jóval meghaladja a tavalyi 39,2 millió tonnát. A gabona betakarítása jól halad, a búza és az árpa közel 80 százalékát már learatták, ezekből várhatóan 32,5 millió tonna kerül a magtárakba.

Az illetékes elmondta azt is, hogy 3,6 millió hektáron terveznek kukoricát betakarítani, aminek az átlagos hozama 5 tonna körül alakul hektáronként. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna idei kukoricatermése mintegy 18 millió tonna lesz, jóval felülmúlva a tavalyi 11,9 millió tonnát, és az egy évvel korábbi 10,5 millió tonnát.

MTI / Magyar Nemzet