Megszűnt az élelmiszerárak állami szabályozása Ukrajnában

Július elsejei hatállyal eltörölték az élelmiszerárak állami szabályozásáról szóló rendeletet, s életbe lépett az Ukrán Miniszteri Kabinet által kidolgozott és jóváhagyott határozat, melynek értelmében a gyártóknak még az Állami Fogyasztóvédelmi Szolgálat előtt sem kell bizonyítaniuk az árváltoztatás megalapozottságát – tudatta az UNIAN hírportál.

A módosítástól azt remélik, hogy csökken a vállalkozásokra gyakorolt adminisztratív nyomás és az állami befolyás a gazdasági folyamatokra, továbbá hogy a rendelet minőségi változást idéz elő a versenyképesség fejlődése által, emellett bíznak abban, hogy a vállalkozások gyorsabban és hatékonyabban alkalmazkodhatnak a piaci környezethez.

A 2016. október 1. és 2017. január 1. közötti időszakban a kormány kezdeményezésére már végrehajtottak egy kísérleti projektet az élelmiszerárak állami szabályozásának megszüntetésére vonatkozóan.

Kárpátalja.ma