gabona 01

Négymilliárdot hitelez Kína az ukrán agrárgazdaságnak

A közeljövőben a Kínai Népköztársaság kész 3,5–4 milliárd dollárt befektetni az ukrán agrárgazdaságba. A befektetés az Ukrán Állami Élelmiszer- és Gabonatársaságon keresztül valósul meg – közölte az Interfax-Ukrajina.

– A Kínai Népköztársaság delegációja a napokban az ukrán gazdaságfejlesztési és kereskedelmi, valamint az agrárpolitikai minisztériummal folytatott tárgyalásokat – mondta Igor Svajka agrárpolitikai miniszter, aki szerint a delegáció a 2010-ben létrehozott élelmiszer- és gabonatársaságban végzett munka után kész teljesíteni a második szakaszt is.
A társaság 2012-ben megállapodást kötött a Kínai Export-Import Bankkal egy 1,5 milliárd dollár összegű hitelről, amelyet terveik szerint 4 millió tonna gabona azonnali és határidős vásárlására fordítottak a 2013–2014-es évben. Ugyanez a tervezett kiviteli mennyiség a 2014–2015-ös évben is.

A tsn.ua nyomán