Túltermelés van étolajból Ukrajnában

A szükségesnél több étolajat gyártanak Ukrajnában. Az előállított étolaj mindössze 10 százalékát fogyasztjuk el évente – adta hírül a zahalovok.com.ua az UNN hírportálra hivatkozva február 26-án.

– A napraforgó árát a termelők – érthető módon – a dollárárfolyamhoz szabják, ez azonban megnehezíti a felvásárlási folyamatot. Emiatt a tavalyi évhez viszonyítva idén csökkent az étolajtermelés, különösképpen igaz ez januárra. Jelenleg az étolajgyártó üzemek csak félkapacitással működnek – mondta Sztepan Kapsuk, az Ukrolijapron vezérigazgatója.

Kapsuk hozzátette, hogy az étolajgyártás visszaesése nem érzékelhető a belföldi piacon, hiszen Ukrajnában 25-30 ezer tonna étolajat vásárolnak havonta, a gyártók viszont még így is 15-20 ezer tonnát állítanak elő naponta.

A tervek szerint a 2014-2015-ös gazdasági évben 4,3 millió tonna étolajat fognak gyártani Ukrajnában.

Kárpátalja.ma