Új termékcímkék a láthatáron

Ukrajnában új szabályokat vezetnek be az élelmiszertermékek címkézésére, miután a Legfelső Tanács elfogadta az erre vonatkozó jogszabályt – jelentette az UNIAN hírügynökség a TSZN nyomán.

A képviselők elmondása szerint az új szabályozás értelmében az ukrajnai címkék a jövőben megfelelnek majd az európai előírásoknak. Az újdonságok között említik, hogy mintegy 10%-kal nő majd a címkék betűmérete. Kötelező lesz feltüntetni, hogy a termék ki lett-e olvasztva; külön betűtípussal vagy színnel kell jelölni azokat az összetevőket, amelyek allergiás reakciót válthatnak ki; a fagyasztott áru esetében pedig nemcsak a termék teljes tömegét kell jelezni, hanem azt is, mennyi jeget tartalmaz. Ezenkívül, az új törvény szerint a polcokon elhelyezett, kimérős árucikkeket is címkével kell ellátni, jelezve, hogy a termék mennyi ideig tárolható a csomagolás felbontása után. Amennyiben hiányzik ez az információ, vagy a jelölés nem érthető, panaszt lehet majd tenni, s a szabálysértésért büntetés jár. A nem megfelelő jelölésért vagy a meghamisításáért a minimális jövedelem 5–15-szörösének megfelelő bírság szabható ki.

Emellett a helytelen címkéjű termékeket a jövőben kivonják a forgalomból. Kötelezővé teszik az újracímkézésüket.

A szakértők szerint az új csomagolás miatt drágulhatnak a termékek, ám nem jelentős mértékben. Ráadásul az ukrajnai vásárlók nem találkozhatnak még egyhamar az új típusú címkékkel. A törvény a közzététele után fél évvel lép hatályba. Az ezt megelőzően gyártott termékekkel pedig még három évig lehet majd kereskedni.