Kezdőlap » Kárpátalja » Gazdaság » Újra ProAgri Napok

Újra ProAgri Napok

A Pro Agricultura Carpatika Alapítvány immár negyedik éve megszervezi a ProAgri Napokat, mely rendezvény a gazdáink által fontosnak tartott aktuális kérdések megvitatását célozza.

A rendezvénysorozat első napján, még szeptemberben a dióültetvény létesítésének kérdéskörét jártuk körül úgy, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Agrárkamara segítségével meglátogattunk közel 70 gazda részvételével egy működő, 15 éve termőre fordult dióültetvényt. Guti Rudolf tulajdonos bemutatta a korszerű ültetvény létesítésének, művelésének, okszerű növényvédelmének kívánalmait. Délután pedig megtekinthettük a dió felvásárlásával és értékesítésével foglalkozó TÉSZ üzemegységét. A tulajdonos kihangsúlyozta, hogy a fajta kiemelt fontosságú, mert csak tiszta, fehérített, egalizált csomagban értékesíthető a dió. Ennek – véleménye szerint ebben a termesztési régióban – a Milotai fajtakör felel meg a legjobban.

A ProAgri Napok második rendezvényére Nagyszőlősőn került sor számos gazda részvételével, ahol kiemelt témaként szerepelt a növényhajtatás nehézipara, a korszerű palántanevelés a paradicsom példáján bemutatva. Az érdekfeszítő előadást Molnár Péter, a Rijk Zwaan cég kelet-európai felelőse tartotta. A második előadást pedig Gál István, a Pro Agricultura Carpatika munkatársa tartotta. Témája a korszerű fűtésrendszerek hajtatásban volt.

Az elméleti felkészítés után a gazdák üzemlátogatásra indultak Magyarkomjátra Fegyó Andrej kertészetébe. Itt megismerkedhettek a korszerű, klimatizált hajtatóház gépi berendezéseivel, választ kaphattak a klímaszabályozás, öntözés, fűtés és egyéb berendezések beszerzésének és konkrét árának lehetőségeivel a vidékünkön.

A ProAgri Napok harmadik napján a gazdák által leginkább ter­mesztett hajtatott zöldségnövények korszerű növényvédelmével ismerkedhettek meg neves anyaországi és ukrajnai szakemberek előadásában. Érintették a paradicsom, uborka, káposzta és fejes saláta növényvédelmi gondjait. Ezekre a kihívásokra fajtaválasztással, engedélyezett növényvédőszerekkel, klímaszabályozással és a biológiai, növényvédelem módszereivel adhatunk adekvát választ.

Az előadásokon részt vevő gazdák „az ember igen, de a papír nem felejt” alapon ProAgri-füzetekkel gazdagodhattak.

(Olvasói levél)

Forrás: karpataljalap.net

Szólj hozzá!

Read previous post:
Újabb változásokat fogadott el az FIA a 2019-es szezonra

Több 2019-es változtatást is elfogadott az FIA: észszerűsödik a rajtbüntetések szisztémája, emellett az autók tömege is még tovább nő a...

Close