Ukrajna hatalmas kedvezményt kapott

„A Gazprom és ukrán partnere a 2009-es gázegyezményt kiegészítő megállapodást írt alá, amely lehetővé teszi, hogy Oroszország a jelenleginél olcsóbban adja a földgázt Ukrajnának.”

Vlagyimir Putyin orosz államfő az orosz-ukrán államközi bizottság keddi moszkvai ülését követően beszélt erről.
Putyin azt is bejelentette, hogy 15 milliárd dollárért vásárolnak ukrán államkötvényeket. Az orosz elnök szerint a vámunióról nem tárgyaltak Az orosz-ukrán állami szintű tárgyalásokat az ukrán vezetés ellen és az ország európai uniós integrációjáért november 21. óta tartó tüntetések közepette tartották meg Moszkvában.
Az ukrajnai ellenzék feszült figyelemmel kísérte a fejleményeket, minthogy vasárnap határozatot hozott, amelyben megtiltotta Janukovics államfőnek, hogy „a nép nevében” bármilyen megállapodást aláírjon Moszkvában. Elsősorban a Moszkva irányította orosz-fehérorosz-kazah vámunióhoz csatlakozásra utaltak.
Vlagyimir Putyin orosz államfő ezért hangsúlyozta:” Mindenkit szeretnék megnyugtatni, ma egyáltalán nem vitattuk meg Ukrajna vámunióhoz csatlakozásának kérdését”.
Az orosz-ukrán államközi bizottság ülését követően számos fontos dokumentumot írtak alá az illetékes minisztériumok, hatóságok vezetői. A legfontosabbak egyike az orosz-ukrán kereskedelmi vitát lezáró egyezmény. Ukrajna jelentős veszteségeket szenvedett az idén amiatt, hogy Moszkva korlátozta az ukrán termékek beszállítását Oroszországba. Jelentős fejleménynek számít az orosz gázár csökkentése.
A Gazprom és a Naftohaz megállapodása alapján ezer köbméterenként 268,5 dollárba fog kerülni Ukrajnának a földgáz – jelentette be az orosz államfő. Hozzátette, hogy a gáz ezer köbméterét eddig több mint 300 dollárért adták a szomszédos országnak. Kijevnek nagy nehézségeket okozott az ukrán közlés szerint ezer köbméterenként átlagosan mintegy 400 dollár dollárba kerülő orosz gáz kifizetése.
A Gazprom szerint a Naftohaz december elején több mint 2 milliárd dollárral (mintegy 400 milliárd forint)tartozott neki. Az orosz sajtóban nemrég olyan adatok is megjelentek nemrég, hogy a november végi állapot szerint a 2009-es gázszerződés értelmében ezer köbméterenként több mint 500 dollárért adták Ukrajnának az orosz földgázt.
A jelenlegi ukrán vezetés szerint rendkívül előnytelen négy évvel ezelőtt kötött orosz-ukrán gázszerződés miatt fogták perbe és zárták börtönbe Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt.
Vlagyimir Putyin azt is bejelentette az orosz-ukrán államközi bizottság ülését követően, hogy Oroszország 15 milliárd dollár (mintegy 3200 milliárd forint) értékben vásárol ukrán államkötvényeket. Az orosz államfő elmondta, hogy az euróban kibocsátott értékpapírokat az úgynevezett Nemzeti Jóléti Alapból vásárolják meg.
Hangsúlyozta, hogy nem támasztottak ezzel kapcsolatban semmilyen feltételt Ukrajnának. A céljuk az ukrán állami költségvetés támogatása. „Sem a nyugdíjakhoz, sem a fizetésekhez, sem a szociális juttatásokhoz nem kell cserébe hozzányúlni ” – mondta.
Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter később elmagyarázta, hogy két részletben vásárolnak ukrán államkötvényeket: egyrészt az év végéig, majd pedig a jövő évben. Viktor Janukovics ukrán államfő szerint Vlagyimir Putyinnak köszönhető, hogy a most aláírt megállapodásokat gyorsan tető alá hozták. Azt mondta, hogy a moszkvai találkozó „megerősítette, hogy Ukrajna és Oroszország együttműködésének hatalmas bázisa van és jók a kilátások a fejlődésre”.
Forrás: MTI