Van jövője a kárpátaljai magyarságnak – meghirdették az Egán Ede-program újabb pályázatait

Újabb pályázatokat hirdettek meg az Egán Ede-program keretében július 11-én a Rákóczi-főiskola átriumában.

–Az, hogy sokadjára lehetünk így együtt, azt mutatja, hogy nem csupán egyszerű fellángolás volt ez, hanem tartósnak mondható állandósult politikája az anyaországnak – kezdte beszédét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt két és fél év alatt 24 ezer sikeres pályázat ért célba, mely 13,5 milliárd forintnyi fejlesztést jelent. Az összfejlesztés volumene közel 60 millió euró, azaz több mint 18 milliárd forint értékben valósult meg.

Megköszönte a vállalkozói réteg kitartását, hisz nélkülük nem lennének munkahelyek, nem lenne jövőbe vetett hit, mely minden vállalkozás alapjának tekinthető.

Kiemelte, hogy július 15-től lehet pályázni a mezőgazdasági kategóriában újabb támogatásokra. Majd mindenkit bíztatott, hogy pályázzanak, hisz Kárpátalján van jövője a magyarságnak és az anyaország továbbra is töretlenül kiáll a helyi kisebbség mellett.

Végül elmondta, hogy a Kárpátalja további támogatásokra számíthat a gazdasági programok mellett, úgymint a beregszászi kulturális- és sportélet megerősítése.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke beszámolt az Egán Ede-terv létrehozásának előzményeiről, nehézségeiről, támadásairól. Örömét fejezte ki, hogy ezeknek ellenére megvalósulhatott a program, mely eredményesnek bizonyult. Elmondta, hogy csak a vállalkozások tekintetében 5400 vállalkozás kapott támogatást az elmúlt időszakban és ebből 3000 újonnan bejegyzett.

Szólt az elkövetkezendő választásokról is. Célunk, hogy elősegítsük Ukrajna európai integrációját és javítsuk a határmenti kapcsolatokat Ukrajna és Magyarország között–fogalmazott az elnök.

Végül sajnálatának adott hangot, hogy az elmúlt három év alatt az infrastrukturális fejlesztések közül–beregszászi elkerülő utak kiépítése, határátkelők bővítése, szemétszállítás stb.–egy sem valósult meg.

–Reméljük, hogy az új ukrán kormány és Magyarország közötti tárgyalásoknak köszönhetően, sikerül olyan döntéseket hozni, melyek kimozdítják Kárpátalját ebből a válságból –zárta beszédét Brenzovics.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma