A Krisztus-hívők egységéért – ökumenikus imahét kezdődik Beregszászban

Ökumenikus imahét kezdődik január 19-én Beregszászban. A program a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által éves rendszerességgel szervezett eseménysorozathoz kapcsolódik.
Mi is az ökumenizmus? A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint a görög oikumené (’földkerekség, a lakott világ, egyetemes, egész világot érintő’) szóból eredő fogalom alatt a különféle keresztény felekezetek egymás nézetei iránt tanúsított toleranciáját értjük. A felekezeti különbségek helyett a közös, egyező hitnézeti pontokra esik a hangsúly.
Az ökumenizmus szép példája az év eleji imahét. A rendezvény több évtizedes nemzetközi múltra tekint vissza. A szervezők célja, hogy erősítsék a Krisztus-hívők egységét. Tematikáját és liturgiáját évenként más-más ország keresztényei dolgozzák ki. Ezúttal a letteké volt a főszerep, akik Péter apostol első levele második fejezetének kilencedik és tízedik versét dolgozták fel. Az imahéten résztvevők ennek nyomán Isten népének címeit, „titulusait” tanulmányozhatják: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok” (1Pt 2,9–10).
A lettországi keresztények által összeállított segédanyag arra is felhívja a figyelmet, hogy az örömhír – Jézus Krisztus megváltásának ténye – még nem jutott el mindenkihez. Ennek felelőssége alól nem bújhat ki egyetlen, magát Isten gyermekeként számon tartó ember sem. A hét mottója is erre összpontosít: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük.”
A Kárpátaljai Református Egyház püspöki hivatala a Kárpátalja.ma érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy vidékünkön Beregszász városa csatlakozik központilag az imahéthez. A történelmi egyházak részvételével megvalósuló alkalmak időpontjai és helyszínei a következőképpen alakulnak:
január 19., 17.00 óra – imaóra a beregszászi református gyülekezetben;
január 20., 17.00 óra – alkalom a református templomban. Igét hirdet Molnár János római katolikus esperes-lelkész;
január 21., 17.00 óra – alkalom a római katolikus templomban. Igét hirdet Margitics Volodimir görögkatolikus atya;
január 22., 17.00 óra – alkalom a görögkatolikus templomban. Igét hirdet Taracközi Ferenc református lelkész.
A szervezők felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenkit szeretettel várnak Isten igéjében elmélyedni, és az egységért, népünkért, országunkért közösen imádkozni.

Valaki egyszer úgy fogalmazott, az imádság a világ legnagyobb vezeték nélküli hálózata. Az imaharcba így természetesen azok is bekapcsolódhatnak, akiknek a környezetében nincs hasonló jellegű rendezvény. Az imafüzet online ITT érhető el.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma