A másodhegedűsök

A magány, a munkanélküliség, valamint az eladósodás miatt keresik a legtöbben a református lelkigondozás szakembereit.

Novembertől, a hideg, borús idő beköszöntével még inkább megszaporodnak a hívások telefonos és skype-os lelkigondozóknál.
Önellenőrzés
Az élet forgatagában, nyüzsgésében ritkán adódik lehetőség hosszabb elcsendesedésre, megállásra – mondja Révész Jánosné. A telefonos és skype-os lelkigondozás missziós lelkésze azt tapasztalja, hogy november elseje, az eltávozottakról való megemlékezés időszaka az, amikor sokan átgondolják az életük célját vagy elgondolkodnak az élet értelmén. Sokan telefonálnak, akik úgy érzik, hogy életük útvesztőbe jutott. Advent van, ebben az időszakban is sokan megállnak, ha rövid időre is, és ez a fajta elcsendesedés felszínre hozhat elfojtott fájdalmakat és érzelmeket is.
– Mégis áldott pillanatok ezek, amikor az Úristen előtt önellenőrzést végzünk, hogy vajon jó irányba megy-e az életünk. Gyakran előfordul, hogy a válasz: nem. Ilyenkor új utakat kell keresnünk – fogalmaz Révész Jánosné.
Ha a családfőnek menni kell
A lelkigondozó szolgálatnál dolgozó önkéntesek tapasztalatai szerint napjaink legaktuálisabb gondja a munkanélküliség, illetve a hitelek miatti eladósodás.
– Súlyos életkrízishez vezet, amikor az anyagi gondokkal küszködő, kölcsönökkel terhelt családok változtatni kényszerülnek. A családfő gyakran külföldön, akár a tengeren túl vállal munkát, hogy adósságaikat kinyöghessék. Több ilyen családdal is kapcsolatba kerültem, ahol a férfinek menni kellett, hogy ne veszítsék el a fedelet a fejük felől. A családfő távolsága nagyon nehéz élethelyzet: az apa hónapokon át nem látja a gyerekeit, nem találkozik a feleségével, és sokszor válságba sodródnak a házasságok is. A krízis anyagi okok miatt gyűrűzik be a családba.
Száz százalék munka
A munkakeresés időszaka is sok gonddal terhelt, és nemcsak a pénzügyi nehézségek miatt – mondja a lelkipásztor. Vannak olyan esetek is, amikor az emberek későn jönnek rá, hogy nem jó szakmát tanultak, nem szeretik, amit csinálnak, máshoz értenek, de valami miatt nem tudnak váltani.
– A mai kor százszázalékos befektetést igényel a munkahelyen, ha valaki nem tudja ezt teljesíteni, könnyen a fejéhez vágják, hogy van helyetted száz másik. Nehéz helyzet, amikor valaki az élete közepén jön rá, hogy nem azt tanulta, amihez szíve szerint kedve, vagy tehetsége volna.
Helykeresés
A magányosság évek óta a legsúlyosabb probléma. A legtöbb ember ezzel a gonddal keresi meg a szolgálatot. A beszélgetést természetesen nem azzal kezdik a hívók, hogy magányos vagyok, de néhány percen belül kiderül, hogy ez húzódik meg a problémák mögött.
– Sokan nem tudják senkivel megosztani örömüket, bánatukat, esetleg leszakadtak a közösségükből, de olyanok is vannak, akiknek soha nem voltak közösségi kapcsolataik. Nem könnyű olyan közösséget találni, ahová egyszerűen bekapcsolódhatnak a magányos emberek, de országszerte sok jó gyülekezetet találunk, ahol befogadóak. Fontos, hogy mindenki találja meg a helyét a saját korosztályában.
A másodhegedűsök
A lelkigondozó szolgálat sem társat, sem munkát, sem pénzt nem tud adni, de a munkatársak odaállnak a bajba jutott ember mellé.
– Ott vagyunk és kísérjük, mint egy másodhegedűs. Megerősítjük a telefonálót a személyiségében. Segítünk neki abban, hogy legyen ereje és kedve új utakat keresni és találjon örömöt az életében. A hozzánk forduló pillanatnyi krízisben van, ezt kell áthidalnunk. A kulcsszó a most. Most ez a pillanatnyi helyzet, most úgy érzi, hogy elakadt, de azt hangsúlyozzuk, hogy ez az állapot változni fog. Ablakot nyitunk és igyekszünk megmutatni, hogy van kiút bármilyen nehéz helyzetből. A telefonáló nincs egyedül a gondjával, amivel hozzánk fordult. Nem felülről szólunk a telefonálókhoz, hiszen mi is nyomorult, szenvedő emberek vagyunk, akik szintén gondokkal birkózunk, de Isten segítségével találunk kiutat. Szívesen beszélünk arról, hogy a mi életünkben a hit hogyan segít minket. Az Istenhez való ragaszkodás új távlatot ad az életnek. Kimondjuk, hogy Isten tud segíteni, és nem hagyja magára a szenvedő embert.
Ne szenteskedj
A segítőknek gyakran a fejükhöz vágják, hogy ne jöjjenek a „szenteskedő dumával”.
– Ilyenkor nem erőltetjük a dolgot. Akkor beszélünk erről, amikor a megfelelő helye és ideje van. Számunkra azonban ez nem szenteskedés, hanem valóság. Ha mégis ezt mondják, nem sértődünk meg érte, hanem segítünk és megpróbálunk emberként mellette állni.
Másról szól
A telefonos és skype-os lelkigondozó szolgálat speciális abból a szempontból, hogy nem tudják a kliensek sorsát követni. A leggyakoribb az, hogy jön egy hívás, és soha többé nem tudnak a telefonálóról. Néha azonban előfordul, hogy visszatelefonálnak, megköszönik a segítséget, és örömmel mondják, hogy sikerült egy gyülekezetbe beilleszkedni. A lelkigondozók örülnek, ha hallanak ilyen esetekről, de egyáltalán nem várnak el visszajelzést, tudják, hogy ez a fajta szolgálat másról szól.
Nem baba
Karácsony közeledtével fontos, hogy senki ne maradjon egyedül, és aki magányos, keressen magának közösséget – tanácsolja a szakember.
– A gyülekezetek olyanok, mint egy nagy család, ahol fontos a másik ember, és mindig van, aki megkérdezi, hogy van, hogy ünnepel. Kívánom azt is, hogy Jézus ne mint baba vagy Jézuska kerüljön a középpontba, hanem megváltó Úrként, hiszen a baba sem marad gyermek. Jézus az életét adta értünk, és fontos, hogy vele találkozzunk, mert Ő szenteli majd meg mindannyiunk ünnepét.
Fekete Zsuzsa

Forrás: parokia.hu