A mélységből

Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.”

Maga mellé vette Pétert és Zebedus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. Akkor így szólt hozzájuk: „Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!” Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: „Ennyire nem tudtatok virrasztani velem egy órát sem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Másodszor is elment, és így imádkozott: „Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.” Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük. Otthagyta őket, újra elment, harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. Azután visszatért a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk: „Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik. Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.”
Mt 26,36-46.
 
Jézus így szólt hozzájuk: „Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!” (Mt 26,38)
Buzgón elfogadtam a felszólítást, hogy virrasszunk Jézussal, így böjt alatt egy órát kizárólag az imádságra különítek el. Ahogy a húsvét közeledik, eszembe jut Krisztus gyötrelme a Gecsemáné kertben, a csalódottsága tanítványai miatt, akik elárulták és megtagadták. A kereszten Jézus vére kiontatott, hogy örök életet szerezzen nekem és mindenkinek, aki hisz. Megdöbbent ez az óriási szeretet!
Egy idő után kifogytam a szavakból az imádságban, és elkezdtem más dolgokra gondolni. Egy családra, akiket a munkahely elvesztése terhel. Imádkoztam, hogy megfelelő álláslehetőség nyíljon előttük. Imádkoztam gyermekeikért. Imádkoztam, hogy az anyagi nehézségeiket rendezni tudják. Azon tanakodtam, milyen kézzel fogható módon segíthetnék még. Amikor választ kaptam, cselekedetekkel is igyekeztem segíteni.
A Jézussal való virrasztásban felfedeztem, hogy sok lehetősége van az imának: lehet írni egy felemelő üzenetet valakinek, aki beteg vagy nehéz időszakon megy keresztül. Ételt készíthetünk válságba jutott családoknak. Elvihetjük orvoshoz vagy ebédelni azt, aki már nehezen mozdul ki. Bármit is teszünk, amivel segítünk Isten egyik gyermekén, az virrasztás lehet Jézussal.
Imádság: Drága mennyei Atyánk, mutass nekünk kreatív ötleteket, amiken keresztül Jézussal virraszthatunk! Ámen.
Kiegészíthetjük az imáinkat szolgálatkész cselekedetekkel.
Esther M. Bailey (Arizona, USA)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK IMÁDKOZNI TANULNAK!

Forrás: csendespercek.hu