A völgyben

A huszonharmadik zsoltárban van egy vers, amit talán elsők között tanultam meg: ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek, mert te ott is velem vagy.

A zsoltár Isten gondviseléséről szól. Arról, hogy ő olyan, mint egy pásztor, aki vigyáz a nyájára, és azt adja amire szükséged van. Az ókori pásztorok állítólag nagyon kemény fickók voltak. Dávid király is pásztor volt, és bár a testvérei meg a katonák és maga Góliát is lekezelően beszélt a foglalkozásáról, de volt benne erő, mert egyetlen kövecskével meg egy parittyával kiütötte Góliátot, aki gyakorlatilag egy óriás volt. Ezt a történetet meseszerűen képzeljük el, pedig Dávid nem egy fiúcska volt, akinek szerencséjére pont sikerül eltalálnia Góliátot a kővel egy halálos ponton, hanem egy nagyon is edzett fiatal fickó. A pásztorkodásban edződött. A jó pásztor fokmérője az, amikor a nyájat, vagy egy bárányt a vadállatoktól kell megvédeni. Mondhatjuk, hogy egy pásztor farkasokkal és oroszlánokkal birkózó, és ha életben maradt a birkózás után – győzedelmeskedő ember. Az Úr az én pásztorom – hát itt pont erről van szó: a halál árnyékának völgyében sem félek, mert a Pásztorom kemény pásztor. Nem kispályás játékos. Erős és edzett. Nem félek, ha jön az ellenség.
Szerintem sokunknak az a gondja, hogy egy olyan pásztor képét hordja magában, aki gyenge. Az Úr az én pásztorom. Selyemfiú. Kedvelem, mindig van egy jó szava hozzám, de nem bíznám rá az életem, mert mégis csak egy pásztor. Lekezelően a szemébe nevetünk, amikor azt mondja, hogy ő majd garantálja a biztonságunkat. Az Úr az én pásztorom, ezért félek? Ha félek, ezzel azt állítom, hogy az én Pásztorom nem elég erős. Jön a halál árnyékának völgye, jön egy ragadozó, és az én Pásztorom megfutamodik, engem meg széttépnek. Az Úr az én pásztorom, aki erősebb nálam? Máskor azt látom, hogy azt mondjuk magunkban: az Úr az én pásztorom, szeretem őt, és ha a halál árnyékának völgyében járunk, akkor is vigyázok rá, nem kell félnie. Egy a halál árnyékának völgyében a nyakunkba ugró pásztorunk van? Rászorul a mi erőnkre? Aztán széttéptek a ragadozó vadállatok engem, és a pásztorom. Szép kilátások.
Hogy tényleg az Úr e a pásztorom, az abban látszik, hogy a halál árnyékának völgyében félek-e. Mi a halál árnyékának völgye? A bibliai metafora egy olyan völgyre utal, ahol sokan meghaltak. A pusztulás helye. Ez egy visszatérő metafora. Ezékielt kiviszi Isten Lelke egy völgybe, ami tele van csontokkal. Izrael megölt fiainak csontjaival. Egy ilyen völgyre kell gondolni. Ezékiel azt kérdezi: életre kelnek-e ezek a csontok valaha? És IGEN. Mert az Úr, az én pásztorom még erre is képes.
De a halál árnyékának a völgye egy metafora, ami lefordítható az életünkre is. A veszedelem helye. Ami a halálom. Elmúlásom színhelye. A hely, ahol megszűnök én lenni. Az a félelem, amit nem akarok bekövetkezni látni. Megsemmisülésem helye. A halál árnyékának völgyében edződik a hitem. Könnyű azt mondani, hogy az Úr az én pásztorom, nem félek, amikor nincs okom a félelemre. Mondhatnám ezt is: erős vagyok, nem félek. A halál árnyékának völgye az a hely, ahol kevés vagyok én. A hely, ami fölött nincs uralmam. Félelmeim összességének a helye. Aki nem járta meg még saját halál árnyékának völgyét, az nem is érti, mit jelent az, hogy nem félek. A legmélyebb pont. A legfélelmetesebb. Orwell 101-es szobája. A halál árnyékának a völgye az, amikor azzal nézek farkasszemet, amitől a leginkább félek. A halál árnyékának völgyében születnek azok, akik már nem félnek. Akik szájából hitelesen hangzik, hogy az Úr az én pásztorom. Akik átélték saját megsemmisülésüket. Csak attól félhetek, amit még nem éltem át. Csak attól félek, aminek a bekövetkezte még előttem áll. A halál árnyékának a völgyében, Isten ott formálja újjá gyermekeit. Ott kelnek életre az elhalt csontok. A halál árnyékának a völgye félelmeid gyűjtőhelye. Isten azért vezet át rajta, hogy onnan kijöve többé ne félj. Mert ő velem van – pont ez a lényeg. A hited ott kovácsolódik tűzben edzett karddá. Mert a pásztorom erősebb mindennél. Mögöttem áll. Jöhetnek Góliátok, és rettenthetetlen seregek, én már nem félek. Megtanít arra, amit maga is megtanult: még a halálon is győzelmet aratni.
Természetes, hogy félek. De az Úr, az én pásztorom ott tanítja meg, hogyan győzzek a félelmeim felett.

Forrás: ujragondolo.hu