Advent – Az örömnek kell áthatnia a karácsonyi várakozást

A karácsonyi várakozást mindig az örömnek kell áthatnia – mondta Beran Ferenc pápai káplán advent harmadik vasárnapján az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A katolikus pap hangsúlyozta, több fajta öröm létezik: van, amelyiket az emberek a sikeren keresztül élnek meg és van olyan, amely a szívből, a hitből fakad.

Beran Ferenc pápai káplán aláhúzta, az igazi örömöt Isten közelsége jelenti, és azért is fontos, mert erősséget ad a hétköznapi gondok elleni küzdelemhez. „Az öröm a jó cselekedetben születik és megsokszorozódik az adásban” – fogalmazott.

Az M1 műsorában elhangzott, advent harmadik vasárnapján az örömöt jelképező rózsaszín gyertyát gyújtják meg az adventi koszorún a hit és a remény lila színű gyertyái után.