Adventi evangelizáció Badalóban

Az adventi időszak egyfajta felkészülés. A kifejezés (advent) ugyan várakozást jelent, mégis azt hiszem, nem ez az egyetlen célja. Nemrég hallottam valakitől, hogy számára az advent olyan, mint egy utazás, és annak nemcsak a végkifejlete fontos, hanem az is, hogyan érkezünk meg úti célunkhoz. Létezik tétlen és aktív várakozás. Ez utóbbi valósult meg a Badalói Református Gyülekezetben is.
November 27-én gyújtottuk meg adventi koszorúnk első gyertyáját, ez világított egész héten a badalói templom úrasztalán is. Az ünnepkör második hetében evangelizációs estekre került sor a közösségben. Nagy Szabolcs Gut és Balazsér lelkipásztora hirdette Isten Igéjét.
Mind az öt este egy-egy elhívástörténetről esett szó. A Szentírásban sokszor olvasunk arról, az Úr hogyan szólítja meg az Ő szolgáit, és miként vezeti őket. A lelkész arra bíztatta a gyülekezetet, hogy figyeljenek oda a nekik szánt üzenetre, mert azt hihetjük, hogy a helyünkön vagyunk, ám ez gyakran csak a mi elképzeléseinkben van így. Az Isten azonban nem hagy minket a tévúton járni!
Első este Nátánt küldte el az Úr Dávid királyhoz, aki a szegény ember bárányáról szóló példázatban feddte meg az Ő felkentjét, figyelmeztetve minket is arra, hogy ha egyszer már megáldotta munkánkat, életünket a mi Mennyei Atyánk, ne feledkezzünk meg erről, és ne a magunk eszére támaszkodjunk!
Kedden Belsazár király lakomáján vehettünk részt, majd Jákób tusakodásáról esett szó, és arról, hogyan áldotta meg Isten, és nevezte el őt Izráelnek. Minden este olyan megszólításokat hozott el az igehirdető, melyek más-más élethelyzetekben hozott elő az Úr.
„Felemelsz, hogyha elbukom, Szentlelked betölt, jól tudom. Te vagy a mindenem!” – hangzott a hét vezéréneke, ami kellő bíztatás a téma ismeretében. A mindenesti Igehirdetés és dicsőítés után, pénteken egy guti nőtestvérünk tett bizonyságot a gyülekezet előtt, mely nagyszerű zárása volt a hétnek.
Most már nem tétlenül, hanem lelkünkben elcsendesülve, hitünkben megerősödve és nyitott szívvel várjuk az Úr Jézus eljövetelét.

N.G.