Adventi programot szervezett a Karitász

December 10-én a Karitász adventi lelkinapra hívta meg azokat a barátait Ungvárról és környékéről, akik a támogatásokból részesültek. Ahogyan a mi Urunk is egyaránt segítette az emberek testét és lelkét, az egyház is így próbál tenni.

A finom ebéddel egybekötött lelkinapon közel 100 testvérünk vett részt. A helyszín a radvánci Szent Gellért Kollégium volt, a programot Thurzó Péter atya, Popovicsné Palojtay Márta és Handera György vezette.

Isten irgalmas szeretetéről, a gyermeki lelkületről, a gyónás szépségéről hallhattak a résztvevők, volt imádság a kereszt előtt, szentségimádás, szentmise és gyónási lehetőség is.

Sokan megélték azt, amit az egyik résztvevő így fogalmazott meg: „A fejemmel eddig is értettem, hogy Isten szeret, de most valahogy a szívemmel is megértettem.”