Az ukrajnai püspökök körlevelet adtak ki a fatimai jelenések jubileumi éve alkalmából

Az ukrajnai római katolikus püspöki konferencia körlevelet bocsátott ki a fatimai jelenések századik évfordulójához kapcsolódó jubileumi év alkalmából. A dokumentumot az alábbiakban közöljük.

„Az Én Szeplőtelen Szívem lesz a te
menedéked és utad, mely elvezett Istenhez”.

Tisztelt Papok és Istennek szentelt Személyek!
Istenben Szeretett Testvéreim!

Elkezdve a Fatimai jelenések századik évfordulójának ünneplését, emlékezzünk II. János Pálra, gondolatban és szívben elmélyülve az ő pápaságának nagyságán és tanításának gazdagságán. Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy 1981. május 13-a, az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet napja, az egész világ figyelmét a Fatimai Szűzanya Üzeneteire irányította. Ugyanúgy április 2-ka, az ő halálának napja, a hónap első szombatja, különleges jel számunkra. Hiszen II. János Pál tanítása szerint, semmi sem véletlen, minden Isten Gondviselésének a terve szerint történik. Ebben a jubileumi évben tekintsünk újra Fatimára a hit fényében.

Már sokat elmondtak és leírtak Fatimáról, hiszen 100 év telik el azóta, amióta a Szűzanya 1917-ben megjelent Fatimában. Azonban fel kell tennünk a kérdést, ami a Fatimai üzeneteket illeti: mi a lényegük és megéri-e ma újra visszatérni rájuk?

Mielőtt a Szűzanya megjelent a három pásztor gyermeknek, egy Angyal előzte meg az Ő eljövetelét. Néhányszor jött a gyermekekhez és a Szentostyát hozta nekik az égből. Ez jelentette az előkészületet az eseményre, amely 1917 május 13-án történt. Éppen ezen a napon 16 óra után néhány perccel villámlott és dörgés rázta meg a tiszta eget a völgy fölött, ahol a gyermekek legeltették a juhokat. Egy pillanattal később a jelenség megismétlődött, félelmet keltve a gyermekekben. Hamarosan egy fiatal tölgyfán egy kis fehér felhő jelent meg. Amikor a gyermekek közelebb mentek, a felhő szétoszlott és a gyermekek egy Gyönyörű Nőt pillantottak meg, aki azt mondta: „Ne féljetek! Én vagyok a Szentolvasó Édesanyja! Ezután azt mondta a gyermekeknek, hogy minden hónap 13-ik napján el kell jönniük erre a helyre, mert Ő is el fog jönni.

Szűz Mária első kérése a gyermekekhez, amely ma is aktuális számunkra, a rózsafűzér imádkozása volt az egész világon való békéért és, ahogy Mária mondta, a „szegény bűnösök megtéréséért. A Szűzanya arra is kérte a gyermekeket, hogy vezekeljenek saját és a világ bűneiért, és azt mondta nekik, hogyha a világ Istenhez tér, eljön a béke, ha nem, akkor hamarosan kitör a következő, még szörnyűbb háború. Sajnos ez a figyelmeztetés 22 év múlva, 1939 szeptember 1-jén meg is valósúlt.

Szűz Mária Fatimában még két másik fontos dologról beszél. Kéri a gyermekeket, hogy imádkozzanak Oroszország megtéréséért. Arra figyelmeztet, ha Oroszország nem tér meg, téves nézetei lesznek, amelyek elterjednek az egész világon. A gyermekek nem tudták mit jelent Oroszország, azt gondolták, hogy ez egy asszony, akinek szüksége van a megtérésre. A Szűzanya figyelmeztetése néhány hónappal az Oroszországban kitört bolsevik forradalom előtt hangzott el, amely néhány nappal az utolsó jelenés után történt.

Második kérésében Szűz Mária azt kérte, hogy a pápa ajánlja fel Oroszországot az Ő Szeplőtelen Szívének, amely a gonosz elterjedésének a megakadályozására szolgált volna. Ennek a kérésnek csak szent II. János Pál tett teljesen eleget 1984 március 25-én. Erre a napra sokáig kellett várni.

Szeretett Testvéreim!

A egész Fatimai üzenetnek ez az általános nézete arról tanuskodik, hogy lényegében konkrét felhívásokat tartalmaznak, amelyek ma is aktuálisak. Úgyanezt állította XVI. Benedek pápa is 2010 május 13-án , amikor így beszélt Fatimáról: „Téved az, aki azt gondolja, hogy Fatima prófétai küldetése véget ért.”

Ma, ugyanúgy ahogy 1917-ben, a világ helyzete továbbra is drámai. Ahogy Ferenc pápa mondja, tart a III. világháború: „Még csak lépésekben tart, de globális konfliktus formájában is ki tud törni”. Tovább folytatva ezt a gondolatot, a pápa a Közel-Keleti, Afrikai vagy Ukrajnai hadi eseményeket említi. A Szentatya ugyancsak megemlítette a család elleni valódi hábórút. Egyszóval, ma Európán és a világon keresztül keresztény-ellenes, neo-marxista forradalom hulláma megy keresztül. Szabadkőművesekkel ihletett és ismeretlen központ által ellenőrzött, láthatatlan harcot folytat az Egyházzal. A liberálisok és az ateisták támadják az Egyház különböző formáinak a jelenlétét a világban és a történelemben. Meghamisítják az Egyház történetét, liberális alkotmányokat, civil és polgári törvénykönyveket hoznak létre. Elrontják a gyermekeket és a serdülőket pornográfia, szexualizmus, hedonizmus, kábítószer-függőség, alkoholizmus terjesztésével, elutasítva az önképzést és az önfegyelmet. Ebben segít a média is.
Ezért nekünk ismét fell kell tennünk a kérdést a Fatimai üzenet tartalmáról vagy lényegéről. Akkor meggyőződhetünk arról, hogy tényleg teljesítettük-e a Fatimai Szűzanya kérését. Mi is a lényege a Fatimai jelenéseknek?

Lucia nővér így ír emlékirataiban: „Azután szemünket a mi Asszonyunkra emeltük, aki jósággal és szomorúsággal ezt mondta nekünk: „Láttátok a poklot, ahova a szegény bűnös lelkek jutnak. Azért, hogy megmentsük őket, Isten litániát hozott létre a világon az én Szeplőtelen Szívemhez. Ha megteszitek azt, amit mondok nektek, sok lélek megmenekül és békesség jön el a földre. A háború véget ér. De ha az emberek továbbra is megbántják Istent, akkor XI. Pius pápasága alatt egy másik, rosszabb háború fog elkezdődni. Amikor ismeretlen fénnyel fog világítani az éjszaka, tudjátok, hogy ez egy Istentől való nagy jel, amely szerint Ő megbünteti a világot a bűncselekményekért háború, éhinség, az Egyház és a Szentatya üldözésén keresztül. Ennek elkerülése érdekében eljövök, hogy Oroszország fölajánlását kérjem az én Szeplőtelen Szívemnek, illetve az első szombatok Szentáldozásáit engesztelő áldozatként a bűnök bocsánatáért”.

Isten Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez intézett Litániát kíván létrehozni, amely kifejezi majd felajánlásunkat és hálánkat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének a hónap első szombatjain. Természetesen nem felejdkezhetünk el a megtérésre és a bűnbánatra való felhívásról és a mindennapi személyes rózsafűzér imádságunkról sem. Ez a felhívás – egyfajta bevezetés a fő gondolathoz, amely a Fatimai üzenet lényegét jelenti, és ez Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Litániája, amelyet Isten az ember megmentésére ad.

Szeretett Testvéreim!

Fatima továbbra is aktuális marad, és ahogy ezelőtt is, konkrét lelkipásztori kezdeményezések felhívását jelenti számunkra. Hiszen a Fatimai üzenet feltételt foglal magába, a „ha” szó többször is megjelenik benne, ezért nem feledkezhetünk meg erről. Isten együttműködésre hív minket, a Fatimai ígéretek pedig teljesülnek, ha megtesszük azt, amit a Szűzanya kér tőlünk.

Természetesen a magánkinyilatkoztatások nem köteleznek minket elfogadásukra, most sem, amikor Mária kéréseinek teljesítéséről van szó. 1982 május 13-án Fatimában II. János Pál a prédikációjában így magyarázta ezt: „Hogyha az Egyház elfogadta a Fatimai üzenetet, akkor ez mindenekelőtt azért történt, mert ez az üzenet magában foglalja maga az Evangélium igazságát és felhívását. „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az Evangéliumban!“ (Мk 1,15); ezek az első szavak, amelyeket a Messiás az emberiséghez intézet. A Fatimai üzenet lényegében a bűnbánatra és megtérésre való felhívás áll, ugyanúgy mint az Evangéliumban. Ez a felhívás a XX század elején hangzott el és onnan különösen ehhez a századhoz lett irányítva.[…] A Fatimai üzenet felhívása olyannyira az Evangéliumban és az egész Hagyományban gyökerezik, hogy az Egyház érzi, köteles meghallgatni ezt az üzenetet”.

Tudatában léve a Fatimai üzenet nagyságának, a jelenések századik évfordulója alkalmából, mindenkit arra ösztönzünk, hogy a Szűzanya által mutatot úton haladjon, aki annyira megszerette az emberiséget.

Hallgassuk meg ezt a felhívást Ukrajnában is, mint az Egyház közössége, amely gondoskodik az ország sorsáról és békéjéről. Tegyük meg ezt bűnbánatot tartva, a rózsafűzért imádkozva, illetve felajánlva magunkat, minden családot és egész Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének.
Elkezdve a Fatimai jelenések századik évfordulójának ünneplését, hírdetjük, hogy a Jubileumi Fatimai Kegyelmi Idő Ukrajnában 2017 május 13-tól október 13-ig tart. Ebben az időszakban minden egyházmegyében ünneplések lesznek. Egész Ukrajna számára közös hálaadó ünnep 2017. július 16-án lenne Berdicsivben, a Nemzeti Kegyhelyen, amelyen részt venne a Püspöki Konferencia és az odaérkezett zarándokok. Az imának a vezetője Őeminenciája Zenon Grohlevszkij Bíboros lesz a Vatikánból.

Testvéreim!

A Fatimai jelenések századik évfordulójának nagy Jubileuma – mindnyájunk számára meghívó, hogy újból elgondolkozzunk a Fatimai üzeneten. Igyekezzünk feleleveníteni Fatimát és mélyebben megérteni, és ez gyümölcsöt hoz majd minden hívő, az Egyház és az egész világ számára.
Áldjon meg mindnyájatokat a Fatimai Kegyelmi Év idejére a Mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Amen.

2017, április 27.
N. 19 / 2017

Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia
Érseke és Püspökei