Beiktatták a Beregi Református Egyházmegye vezetőit

A Kárpátaljai Református Egyház Beregi Egyházmegyéjének közgyűlésére, majd azt követően az újonnan megválasztott tisztségviselők beiktatására került sor  2011. 01.20-án,  Balazséron.  Zán Fábián Sándor püspök az ünnepi istentiszteleten Isten szeretetét, hűségét, kegyelmét hirdette a 40. zsoltár 1–11 versei alapján. Hangsúlyozta: az Úr kegyelméből és szeretetéből élünk és vagyunk itt. Ő meghallotta kiáltásunkat és lehajolt hozzánk.

Az Ő kegyelme állított sziklára bennünket. De vajon vagyunk-e azok, akik lehetnénk? – tette fel a kérdést az igehirdető. Az a cél, hogy presbiternek, tisztségviselőnek válasszanak, vagy szeretnénk valamit tenni is? Jézus azt mondta a tanítványainak: „Jöjjetek és kövessetek engem”. Ha pedig követői lettünk, akkor állandó megtisztulásra van szükségünk.

 

És ebben a bizonytalan, lemondó, halálra hajló világban lelkészeknek, presbitereknek, segítő munkatársaknak még inkább hirdetniük kell, hogy Isten lehajol a bűnös, de megtért emberhez is. Hirdessétek Istennek igazságát, teljesítsétek akaratát, beszéljetek az Ő hűségéről, kegyelméről, ne titkoljátok el az Ő szeretetét! – helyezte a most beiktatott megyei tanácstagok szívére Zán Fábián Sándor. Aki az igehirdetést követően beiktatta megválasztott tisztségébe Zsukovszky Miklós (Dercen) esperest, Gergely Szabolcs (Fornos) lelkészi főjegyzőt, Barna György (Beregszász) világi főjegyzőt, Halász Dezső (Beregújfalu) lelkészi tanácsost, Gogola István (Beregszász) világi tanácsost. „Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé!” – a Zsoltárok könyve 37. fejezetének 37. versét helyezte a most beiktatott tanácstagok szívére a püspök, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy mennyire fontos ezen értékek megőrzése, illetve a példamutatás. Legyetek imádkozó szolgálók, akik Istentől kérik az áldást, akik ellenségükért is könyörögni tudnak. Az élet minden napján és minden területen lássék meg rajtatok, hogy Krisztus tanítványai és követői, az evangélium igaz hirdetői vagytok, bocsátotta Isten áldásával útjukra a most beiktatott tisztségviselőket.