Kezdőlap » Kárpátalja » Hitélet » Beregrákosi hazaváró és gyermek bibliahét

Beregrákosi hazaváró és gyermek bibliahét

A helyi református gyülekezet idén első alkalommal szervezte meg a Beregrákosi Hazahívó Napot, melyre a településről elköltözött híveket várták egész napos programmal augusztus 12-én, a Beregrákosi Református Templomba.

Páll László, helyi református lelkész elmondta, hogy idén – a már hagyománnyá vált – gyermek bibliahét zárónapját összekötötték az első ízben megrendezett hazaváró nappal, melyre meghívták a településről elköltözött családokat, híveket. Az augusztus 7-én kezdődő bibliahétre 110 fiatal jelentkezett, akik nagy része naponta ellátogatott az egyház által megszervezett programokra: vetélkedőkre, kézműves foglakozásokra, közösségépítő játékokra és bibliaórákra. Az idei gyermekhét témája Kárpát-medence szerte az Állati küldetés, így a Beregrákosi Református Egyház is az adott témakört választotta.

A hazahívóra a megélhetésük, munkájuk vagy tanulmányaik miatt külföldre vagy az ország más részeire költözött családokat, híveket szólították meg. Idén, az első ízben megrendezett eseményre, néhány meghívott beregrákosi származású család érkezett vissza szülőfalujába. Páll László hozzátette, hogy az esemény istentisztelettel kezdődött, ahol a bibliahét növendékei rövid előadást mutattak be, majd közös ebéddel folytatták a napot. Délután közösségépítő beszélgetések zajlottak, melyek fő témája az identitási értékek, illetve a jövőbeni helyi magyar kisebbség fennmaradásának a megsegítése volt. A megrendezett közösségépítő programsorozat mellett a kicsiknek is kedveskedtek, akiket a Palánta Bábmisszió előadása szórakoztatott.

– Nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik arra szánták a hetüket, hogy szolgáljanak, a sok fiatal önkéntesnek, az előadóknak. Fontos, hogy felvettük a kapcsolatot azokkal, akik már évek óta elköltöztek, s a továbbiakban is tájékoztatjuk őket az egyház által szervezett eseményekről, munkánkról. Idén egyházunk a Szüreti mulatság nevet viselő eseményt szervezi még, melyet már évek óta megrendezünk október második felében, és szeretettel várjuk a híveket az idei mulatságra is – mondta Beregrákos református lelkésze.

A gyülekezet aktív családtámogató és közösségépítő munkát végez a településen: havonta szerveznek baba-mama kört, melyre várják az egyház fiatal anyukáit, a mindennapi problémák átbeszélése mellett a hitben nevelés fontosságának a megerősítésére, ahol igei útmutatásokkal látják el az anyukákat, továbbá családi kör is működik, melynek tagjai havi egy alkalommal gyűlnek össze egy-egy adott témakör és a hozzá kiválasztott igei útmutatás megvitatása érdekében.

Tóth Tünde

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Fernando Alonso az idény végén visszavonul a Forma-1-től

A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso az idény végén visszavonul a Forma-1-től.

Close