Bibliaismereti és egyháztörténeti szemle Kárpátalján

A Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) bibliaismereti és egyháztörténeti szemléjének egyházmegyei fordulóját február 8-án tartották Nagyberegen, Visken, valamint Nagydobronyban.


A versenyre a diákok Kárpátalja minden református gyülekezetéből jelentkezhettek egyénileg, illetve osztályonként négyfős csapatokban.
A szemle már harmadik éve két részből áll: tesztírásból és csapatversenyből.
Az egyénileg jelentkezett gyerekek vehettek részt a tesztíráson, melynek feladatai a tananyagnak megfelelő témákból voltak összeállítva. Ennek eredménye a hétvégén lesz látható a KRE honlapján, a refua.tirek.hu oldalon. A bibliaismereti és egyháztörténeti szemle egyházkerületi fordulójára azok a gyerekek juthatnak tovább minden korcsoportból, akik az első fordulóban bekerülnek a legjobb tíz közé. Az egyházkerületi forduló időpontja március 29-re van tervezve.

A verseny második részében a csapatok vethették össze tudásukat, ügyességüket. Itt érdekes és izgalmas feladatok jelentették a kihívást a csapatoknak, pl: puzzle, keresztrejtvény, mondd tovább!, tabu, activity, stb. A csapatverseny eredményeit még a nap folyamán kihirdették. A gyerekek értékes ajándékokat vihettek haza: Bibliát, keresztény ifjúsági könyveket, keresztény lexikonokat, igés kulcstartókat, igés tollakat…
A szervezők fontosnak tartják a szemle ezen részét, hiszen a gyerekeknek lehetőségük van ismerkedni, játszva tanulni, együttműködve versenyezni egymással. A csapatverseny a napot érdekesebbé, színesebbé teszi a gyerekek számára.
Tóth László, a Nagyberegi Református Líceum egyházi igazgatója elmondta, hogy azoknak a gyerekeknek, akik szeretnének a líceum intézményébe felvételizni, és az egyházkerületi bibliaismeret versenyen a legjobb eredményeket érték el, a felvételi bibliaismeret vizsgán automatikusan a legjobb eredményt számolják fel.

Jó felkészülést és versenyt kívánunk a továbbjutottaknak!

Kárpátalja.ma