Bibliatanulmányozó hét Fornoson

Idén is megrendezésre került a már szinte hagyománnyá vált bibliatanulmányozó hét a Fornosi Református Gyülekezetben. Délutánonként mintegy hatvan gyülekezeti tag gyűlt össze a parókia egyik termében.
A hétfőtől péntekig tartó alkalom alapjául az Efézusi levél szolgált, mely egy hívő gyülekezet számára íródott. Minden nap más és más lelkipásztor szolgált közöttünk – Szilágyi Károly, Horkay László, Béres László, Jakab Attila, s nem utolsó sorban Barta Attila, gyülekezetünk segédlelkésze. Valamint a Nagydobronyi Református Líceum énekkara is színesítette szolgálatával a hetünket. Néhány gyülekező ének után áhítatot hallgathattunk meg. Ezt szeretetvendégség követte, melyet a gyülekezet néhány tagja készített el a jelenlévők számára. Kis szünet után következett az este lényege – az előadás.
Sok mindenre tanított Isten ezen a héten, hiszem, mindnyájunkat. Így, az újév kezdetén jó volt azt hallani, hogy az Úr már a világ kezdete előtt észrevett, mint egy pici homokszemet. Lehajolt és felemelt magához, eljegyzett a Szentlélek pecsétjével és örökössé tett Krisztus által, amiért mindenkor hálásak lehetünk. Az előadásokból tanítást kaphattunk arról, hogyan élhetünk Istenhez méltóan hívőként, s mennyire fontos megtalálni az Úrtól kapott feladatunkat – hogy hasznos tagjai lehessünk az egy testnek. Továbbá, hogy mennyire fontos a feleség engedelmessége a férje iránt, a férj szeretete a felesége iránt, s a gyermekek fegyelemmel, intéssel, de mégis önzetlen szeretettel való nevelése.
A bibliatanulmányozó hét buzdítás volt arra, hogy minél inkább belemélyedjünk az Ige igazságaiba, ízlelgetve, mint egy falat kenyeret. Hiszen így – Krisztushoz ragaszkodva, a fölösleges dolgokat elhagyva és Isten fegyverzetét felöltve –, tud minden hívő ember előre haladni a megszentelődés útján. Az Úré legyen mindenért a dicsőség!

Barta Anett