Egy család vagyunk – Református istentisztelet Alsókerepecen

A Kárpátaljai Református Egyház fontos feladatának tartja a szórványban élő kis közösségek lelki életének gondozását. A Beregi Egyházmegyében erre a célra munkaközösség is alakult, akik felmérik, hol élnek még elszórtan reformátusok, felkeresik őket, s ha igény mutatkozik rá, megkezdik a gyülekezetépítést. A Dercen szomszédságában található Alsókerepecen virágvasárnap a katolikus templomban tartották első közös istentiszteletüket, ahová eljöttek a körzet református gyülekezeteinek képviselői is.

Nem vagytok kevesen, mert egy család vagyunk, köszöntötte a kerepeci reformátusokat Zsukovszky Miklós, a Beregi Egyházmegye esperese. Régi vágy teljesült a mai alkalommal, mondta. Isten megkészítette az utat, hogy a szívek Királya eljöjjön ide is.

Virágvasárnapon szomorú szenvedéstörténet veszi kezdetét, ami a golgotai kereszten megváltással végződött, de ezt akkor az ott ünneplők nem tudták, kezdte igehirdetését az esperes, aki a virágvasárnapi, a nagypénteki történeten keresztül mutatott rá arra, hogy nem csak a tömegben kell vállalni a keresztyénségünket, hanem a próbák idején is, nem széledhetünk széjjel, mint tették a virágvasárnapon a Mestert követők, a tanítványok. És nem követhetjük titokban Jézust, mint tette azt Péter. Isten gyermekei nem szemlélői kell legyenek az eseményeknek, hanem részesei. Virágvasárnap, nagypéntek üzenete: ne titkoljuk el keresztyénségünket, valljuk meg, hogy hozzá tartozunk, mert Ő értem és érted is vállalta a kínhalált a kereszten, hangsúlyozta az igehirdető.
Zsukovszky Miklós abbéli reményének adott hagot, hogy egyre épül és erősödik majd a kerepeci református gyülekezet, és bekapcsolódik a beregi egyházmegye kötelékébe.
Az istentisztelet végén Taracközi Gerzson munkácsi református lelkészt, a Beregi Egyházmegye missziói bizottságának elnökét kérdeztük a kerepeci gyülekezetépítés előzményeiről, a kezdetekről és a tervekről.

– Kerepecen a gyülekezetplántálás tavaly kezdődött, amikor az egyházmegyében megalakult a szórványmissziói bizottság. Egyik munkatársunk, Dancs István kapta azt a feladatot, hogy keresse fel, látogassa azokat a településeket, ahol még szórványban élnek reformátusok. Az ügynek elkötelezett emberei akkor Kovászót, Újdávidházát, Csikóst, Hunyadit, Kerepecet járták fel. De két-három évvel ezelőtt volt egy feltérképezés a munkácsi gyülekezet részéről is, mert az itteni reformátusok egy része hozzánk jár istentiszteletre. De akkor még nem látszott ez a közösség annyira elkötelezettnek, talán most értek meg arra, hogy azt mondják: jó lenne, ha nálunk is lenne egy kis gyülekezet, ahová esetleg azok is el tudnának menni, akik már más településre nem szívesen mozdulnak ki, vagy nem tudnak elmenni. Pár héttel ezelőtt Dancs István a község klubjába összegyűjtötte az embereket – 10-12 fő jött el –, akik kinyilvánították szándékukat, hogy amennyiben ez lehetséges, kezdjünk el itt munkálkodni. Az idő is most érett meg erre, amit jelez, hogy teljes nyitottságot tapasztaltunk a helyi római és görögkatolikus felekezet részéről. Azt mondták, itt van a templomunk, gyertek, tartsátok itt az alkalmaitokat. Ez egy szép ökumenikus testvéri gesztus. Ez is kellett ahhoz, hogy elkezdődhessen itt a munka. Aztán majd meglátjuk, Isten mit munkál ki ebből.

– Milyen létszámú ez a gyülekezet?
– Mint említettem, 10-12 fő jött el az előzetes egyeztetésre. Rajtuk kívül tudunk még 6-7 főről. De ott vannak a családtagjaik. Ezek egy része más felekezetű, őket nem akarjuk átcsábítani, de a reformátusokat hívogatnánk. Vannak olyanok is, akik esetleg már a nyelvüket is elvesztették, de még felekezetileg kötődnének hozzánk. Tehát olyan 20-25 fővel számolnánk.

– Milyen rendszerességgel próbálnak itt alkalmakat tartani?
– Most a húsvéti ünnepkörben kezdtünk a virágvasárnapi istentisztelettel, húsvétban úrvacsorai közösséget tartunk, és szeretnénk heti rendszerességgel istentiszteletet tartani. Ezt a szolgálatot a körzet gyülekezeteinek a lelkipásztorai próbálják felvállalni, illetve Dancs István, aki az újdávidházi gyülekezetet is rendszeresen látogatja, hétközben is összegyűjti a híveket egy-egy igetanulmányozásra, beszélgetésre, a kerepeciek között is munkálkodik majd.
Adja Isten, hogy mind több gyümölcsöt teremjen ez a szolgálat!

Marton Erzsébet