Élet a templomudvarban – ifjúsági nap és játszótéravatás Szőlősgyulán

Aki július 30-án, dacolva a felettébb rossz utakkal, Szőlősgyula felé vette az irányt, az garantáltan meglepő és egyben üdítő látványnak lehetett tanúja. A szigorú, tekintélyt parancsoló középkori templom udvara e forró napon valóságos gyerekszigetté változott: légvár, körhinta, vattacukor csalogatta sikeresen a falu apraját és nagyját.
A zsibongó gyermekcsődület apropója az ötödik szőlősgyulai református kiskörzeti ifjúsági találkozó volt. Ugyan ezúttal a kicsik uralták elsöprő többségben a terepet, azért a tini korosztály is szép számmal képviseltette magát. A Hozsánna együttes vezetésével dicsőítéssel gyülekező ifjakat Laskoti Zoltán helyi lelkipásztor köszöntötte, áhítattal nyitva meg a találkozót. József történetét idézve a gyülekezet elöljárója felhívta a figyelmet arra, hogy Isten használni akarta Józsefet, és velünk is ez a célja. „De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett…” (I Móz 39:2a) – olvasható a Szentírásban. Mindannak ellenére, ami történt Józseffel, az Úr vele volt. „Isten áldása, hogy sosem vagyunk egyedül” – zárta gondolatait Laskoti Zoltán.106789_2
Az áhítatot követően Dénes Elemér lelkipásztor tartott előadást, részletesebben ismertetve József életútját. Ember tervez, Isten végez – hangzott az előadás címe, s valóban: a bibliai ifjú élete jól példázza ezt a már-már közhellyé vált bölcsességet. Dénes Elemér rámutatott: József pont olyan kamasz volt, mint a mai, a gyulai padsorokban ülő fiatalok. Habár apja kivételezett vele, ő maga árulkodó, gőgös, nagyravágyó volt, Isten mégis látott benne valamit. Épp így meglátja bennünk, ma élőkben is az Ő képmását, azt a pluszt, amit csak Ő tud előhozni.
A történet aktualitását támasztja alá a József és testvérei között feszülő gyűlölet is. Napjainkban sem mindig a szeretetről, a békéről szól a családi együttlét – az irigység, mi több, a gyűlölet sokak életét megkeseríti.
A lelkipásztor felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy József akkor és ott jó helyen volt a kútban – nem volt ott az apja, hogy kivételezzen kedvencével; nem keresték szolgák a kegyeit. A segítség egy karaván képében jött el, a kereskedők később rabszolgának adták el a fiút. Amikor az ember a mélységben, a kút mélyén, egyedül van, a segítséget csak felülről várhatja, s az nem mindig úgy jön, ahogy mi várjuk – fogalmazott az előadó.
Dénes Elemér azzal zárta az igei részt, amivel Laskoti Zoltán nyitotta: „De az Úr Józseffel volt…” „Az Isten akkor is hűséges hozzánk, ha mi nem vagyunk azok Hozzá” – mutatott rá a lelkipásztor.
Az ifjúsági nap talán legörömtelibb pillanata a község első játszóterének ünnepélyes megnyitója volt. Laskoti Zoltán a Kárpátalja.ma kérdésére válaszolva elmondta, a református templom melletti téren elhelyezkedő takaros játszótér református kezdeményezésre, az angliai tagokat is számláló Ukrajnai Keresztény Partnerség támogatásával jött létre. A többi között ennek az egyesületnek köszönhető, hogy immár tizenharmadik éve angliai orvosok látogatnak el nyaranta egy hétre Szőlősgyulára. Habár a játszótér már hetek óta működik, a gyülekezet az ünnepélyes megnyitót az angliai testvérekkel közösen szerette volna megtartani. Laskoti Zoltán elmondta, a július utolsó hetében Szőlősgyulán szolgáló medikusok körülbelül nyolcszáz, közelről s távolabbról érkező beteget láttak el. Az egészségügyisek mellett a korábbi évekhez hasonlóan pedagógusok foglalkoztak a helyi gyerekekkel. A távolról érkezők munkáját magyarországi és beregszászi fiatalok segítették tolmácsolással. Az évente közösen eltöltött hetet minden érintett nagyon várta, hiszen az esztendők során számos barátság alakult ki a helyiek és a vendégek között. Nem véletlen hát, hogy nagyon sokan eljöttek a játszótér avatására.106789_3
A szervezők tettek róla, hogy mindenki jól érezze magát: a legkisebbek le sem szálltak a vidámparki attrakciókról, a játszótér egyetlen jókedvű gyermekgombolyag lett. A nagypaládi Hozsánna együttes énekszóval buzdította az idősebbeket, az angliai testvérek pedig a tábortűz begyújtásánál segédkeztek, és bizonyságot tettek mindarról, amit Isten és a gyulaiak vendégszeretete elvégzett bennük és általuk.

A tábortűz mellett ülve, a helyiek jókedvű, élénk beszélgetését, a csengő dallamokat és a gyermeki hangokat hallgatva arra gondoltam: ebben a közösségben élet van, itt tényleg jelen van az Isten. A szőlősgyulai református közösség naponta tapasztalhatja a Fentiek törődését, hűségét – most már csak rajtuk múlik, hogy ők is hűségesek legyenek Ahhoz, aki az ilyen örömteli napokat elkészíti számukra.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma