Elkezdődött a karácsony előtti böjt a görögkatolikus egyházban

Nem véletlen, hogy a görögkatolikusok hat gyertyával díszítik adventi koszorújukat, hiszen számukra a karácsonyra való készülődés már november 15-én elkezdődik, így hat vasárnap van lehetőségük gyertyagyújtásra. Szent Fülöp böjtjének is nevezik ezt az időszakot, az apostol november 14-i emléknapjára utalva ezzel.
A 40 napos böjt alatt a görögkatolikusok igyekeznek lelkileg és testileg is méltóvá válni Jézus Krisztus születésének ünneplésére.
Ennek érdekében bűnbánati napot tartanak hétfőn, szerdán és pénteken, s ilyenkor tartózkodnak a húsos, tejes és tojásos menütől, csökkentik az étkezések számát és az elfogyasztott fogások mennyiségét, illetve egyénileg is lemondanak egy-egy kedvelt ételről, italról. Gyakran kerül ebben az időszakban gombával töltött káposzta, hal, olajos-hagymás étel, bab és burgonya az asztalra.
A karácsonyra való lelki felkészülést pedig a Szentírás olvasásával, lelkigyakorlatok végzésével, jó cselekedetekkel, valamint a mulatságok felfüggesztésével segítik elő.
A templomokban bordó színű abroszokat használnak ebben az időszakban.
Aranyszájú Szent János így tanít bennünket a böjtről: „Amint a madár nem tud repülni szárnyai segítsége nélkül, úgy a böjt sem folyhat az imádság és irgalmasság két szárnya nélkül.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma