Elmúlhat

Az idő múlik, mi pedig múlunk vele. És talán szívesebben nézek tükörbe én is három évvel ezelőtt, mint ma. De az idő sok mindent megszépít… ha jobban belegondolok, akkor sem volt kevésbé nehéz az élet… Alakultak, változtak, tönkrementek kapcsolatok akkor is, pont úgy, ahogy ma. A különbség csak annyi, hogy az AKKOR volt, és akkor fájt, a mostaniak pedig most. És közben RETTENTŐ ijesztő, hogy eltelt három év. Máshogy élem meg a kapcsolataim, a kudarcaim, a sikereim. Megváltoztam.

Őszintébb, naivabb, tapasztalatlanabb voltam. Tisztább. Őszintébben tudtam örülni. Most őszintébben tudok szomorú lenni. És van, amikor erre van szükség. Ha nem is nekem, másnak. Hogy tudjak a másikkal szomorú lenni. Megtanulunk sírni, aztán nevetni újra, rácsodálkozunk, hogy milyen szép az élet, ami körülvesz. És megint újra szétesik minden… közben a sebeink nem múlnak, az élet meg megy tovább, mosolygunk, élünk, élvezzük az életet, aztán amikor otthon leülünk, és kicsit csendben vagyunk, akkor észrevesszük, hogy a sebek szép lassan megbénítanak. Megváltoztam? Igen, egyértelmű, és nem tudom visszacsinálni. Nem is kell, jó ez így. De a sebekkel kezdeni kell valamit. Nem tudom elfelejteni, eltörölni… de meg tudom bocsátani. A másiknak, hogy megbántott, magamnak, hogy megváltoztam. Újrakezdeni. Nem azt, nem úgy, ahogy régen. Most. Újat. Pont úgy, ahogy Isten. Megbocsát, a tenger mélyére veti a bűnöket… és teljesen újat kezd.

És közben rájövök, hogy az idő múlik, de én nem múlok vele. Növekszem.
Forrás: Újragondoló