ÉVA program Beregszászban

Nemrégiben kezdte meg munkáját az ÉVA program Beregszászban, melynek célja iskoláskorú fiatalok képzése, segítése, bevonása olyan programokba és foglalkozásokba, melyek a mindennapi életben hasznukra válhatnak.

„Ifjúsági vezetőkkel azon gondolkodtunk, hogyan lehetne minél több fiatalt elérni Beregszászban, különféle olyan programokkal, melyek nemcsak lelki és vallási töltetűek, de a mindennapokban is segíthetik őket, természetesen egyházi és igei háttérrel. Így indult el a beregszászi fiatalokért Életre Valók, azaz ÉVA program” – mondta Maksai Attila, a projekt koordinátora.
Október 27 és 28 között zajlottak az első foglalkozások a Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskolában, melyen körülbelül 30 gyermek vett részt. A két nap során kiscsoportos bontásban elsősegélynyújtó és erőszak-megelőző foglalkozásokon vettek részt az érdeklődők. Előbbi célja, hogy a fiatalok alapvető ismereteket sajátítsanak el az elsősegélynyújtás, újraélesztés kapcsán. A másik foglalkozás során, mely élmény-pedagógiai módszereket használ, olyan kompetenciákat sajátítanak el, melyek késszé teszik őket az érzelmeik feldolgozására, kezelésére, kimutatására, a düh vagy erőszak megjelenésekor annak kezelésére.
A 4. számú középiskola csak az első állomása volt a projektnek, hiszen annak felelősei már több iskolával egyeztettek a közeljövőben megvalósuló foglalkozásokról. A jövőre nézve pedig máris vannak tervek és elképzelések. Az iskolák vezetőinek kérésére újabb tematikus programokkal készülnek majd, olyan témákban, mint a fiataloknak a virtuális világgal való kapcsolata, illetve a tantárgyak játékos feldolgozása.
Ilyen és ehhez hasonló programokat szerveznének a jövőben hétvégék formájában a Kárpátalján olyan régóta működő konfirmandus hétvégék mintájára.
A projekt három állandó munkatárssal, valamint a Komjáti Benedek Alapítvány munkatársaival kezdte meg a munkáját – utóbbiak karolták fel a kezdeményezést. Ezen felül pedig önkénteseket is szeretnének bevonni a programba, ennek érdekében november hónap folyamán képzéseket tartanak, melynek résztvevői később bekapcsolódhatnak a munkába.
A projekt felkeltette többek között Magyarországon a Református Szeretetszolgálat és több keresztyén vállalkozó figyelmét is, akik nemcsak támogatják a kezdeményezést, de pályázatokat is megnyitnak számukra.
A projekthez sok sikert, a fiatalok életére pedig Isten áldását kívánjuk!