Ez az én testem…

Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg az ÚRnak nemzedékről nemzedékre.

Örök rendelkezés ez, hogy megünnepeljétek! Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házatokból! Ki kell irtani Izráelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedik napig. Az első napon tartsatok szent gyülekezést, és a hetedik napon is tartsatok szent gyülekezést. Semmiféle munkát ne végezzetek azokon; mindenkinek csak annyi munkát szabad végeznie, amennyi az étkezéshez szükséges. Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert éppen ezen a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptomból. Tartsátok meg tehát ezt a napot nemzedékről nemzedékre örök rendelkezés szerint. Az első hónap tizennegyedik napjának estéjétől kezdve egyetek kovásztalan kenyeret a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. Hét napon át ne lehessen kovászt találni a házatokban; ki kell irtani Izráel közösségéből mindenkit, akár jövevény, akár az ország szülötte, aki kovászosat eszik.
2Móz 12,14-19.
 
És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: „Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Lk 22,19)
Sok évvel ezelőtt, amikor összeházasodtunk, videóra vettük az esküvői szertartást és az esti fogadást. Nemrégiben újra megnéztük a videót. Megdöbbentő volt, mennyi részletet elfelejtettünk, noha az évek folyamán gyakran beszélgettünk az esküvőnkről.
Isten a Biblián keresztül elmondja az embereknek, hogy bizonyos dolgokat azért tegyenek, hogy a jövő generációk emlékezzenek a fontos eseményekre. Isten elrendelte a húsvéti bárány fogyasztását, hogy emlékeztesse népét az Egyiptomból való szabadulásra. A áldozatok emlékeztették a zsidó embereket bűneikre és a bocsánat ajándékára.
Jézus az utolsó vacsora alkalmával megparancsolta tanítványainak, hogy emlékezzenek meg haláláról és áldozatáról. A korai keresztyének ezt a vacsorát rendszeresen megünnepelték. Kétségkívül arra koncentráltak, hogyan hatott ez az esemény az életükre, és újra meg újra elismételték a Jézustól hallott szavakat.
Fontos, hogy ne csupán életünk mindennapi eseményeiről gondolkodjunk és beszéljünk, hanem szánjunk időt az emlékezésre is, és osszuk meg másokkal, amit Isten tett értünk.
Imádság: Drága Istenünk, aki a múlt, a jelen és a jövő Ura vagy, köszönjük, amit értünk tettél. Kérünk, segíts, hogy sohase feledkezzünk el jóságodról és szeretetedről! Ámen.
Ma visszagondolok a jó dolgokra, melyeket Isten tett értem.
Mark A. Wallace (Suffolk, Anglia)
IMÁDKOZZUNK A TÖRTÉNÉSZEKÉRT!

Forrás: csendespercek.hu