GeKIB: bizalmi háló református fiataloknak

A fiatalok ifjúsági munkába történő bevonásáról, a hitvédelemről, és a jövő évi programokról is szó volt a Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága (GeKIB) legutóbbi ülésén.


A Kárpát-medencei egyházkerületi ifjúsági referenseket, ifjúsági szervezeteket, egyetemi gyülekezeteket és teológiákat tömörítő fórum munkatársainak találkozóját ez alkalommal Sárospatakon tartották november 18-20. között.
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia adott otthont a GeKIB munkájában részt vevő közel negyven lelkipásztornak, teológusnak és ifjúsági munkatársnak a napokban. Jelen voltak a beregszászi, kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi és miskolci egyetemi lelkészek, a református teológiák képviselői, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági missziójának munkatársai.
A tanácskozás első napján Jim Brown, az Exodus Felekezetközi Protestáns Ifjúsági Szervezet európai igazgatója az ifjúsági munkába történő bevonás lehetőségeiről beszélt, egy másik előadásban Szalay András a hitvédelem rejtelmeibe vezette be a jelenlévőket. A találkozón kiértékelték és levonták az idei Csillagpont, a Kárpát-medencei ifjúsági imaéjjel, a Szeretethíd, a 72 óra kompromisszumok nélkül, a Rend és a Konfi+ ifjúsági rendezvények tanulságait, továbbá egyeztettek a jövő évi programokról.
Szontágh Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, a négy éve alakult, Generális Konventtel szorosan együttműködő szakmai közösség feladata a továbbképzés és a konzultáció, célja a Kárpát-medencei ifjúsági munka összefogása és harmonizálása. – Az ifjúság mobilizációs lehetőségei felgyorsultak, ma egy átlagos fiatal 4-5 alkalommal vált tartózkodási helyet. Szeretnénk egy erős, bizalmi hálót nyújtani számukra megteremtve velük az együttműködést – fogalmazott. A Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője az egyházi élet szempontjából napjaink legfontosabb kérdésének a fiatalok megtalálását, és megszólítását jelölte meg. Ebben a munkában az egyetemi gyülekezeteknek, az ifjúsági szervezeteknek és a teológiáknak tulajdonít kiemelt szerepet.
A háromnapos találkozón a közös teendők szervezése és a szakmai fejlődés mellett a délelőtti áhítatok alkalmával feltöltődésre is jutott idő. Ezt szolgálta a zárónapon Csiszér Norbert a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet teológus hallgatójának igehirdetése a Krisztusban megtestesülő útról, igazságról és életről.
Kojsza Péter
Forrás: refua.tirek.hu