Görögkatolikus fiatalok, ha találkoznak – XXIII. Megmaradni Ifjúsági Találkozó

Huszonharmadik alkalommal rendeztek Megmaradni Ifjúsági Találkozót a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület fiataljai számára. A nagy (17 év felettiek) és kis (14–16. év közöttiek) korosztályra osztott ifjúság programját már jó néhány éve a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet bonyolítja le.

Idén először a nagyok találkozóját tartották meg július 10–13. között Nagyberegen. A négynapos együttléten 23-an vettek részt. Ezalatt egyaránt jutott idő a test és a lélek ápolására is. Iván Gábor mezőgecsei, Pősze Roland mátyfalvi és Lődár Jenő batári görögkatolikus papok, valamint Kótonovics István teológus hallgató tartott előadást a jelenlévőknek, akik csoportos beszélgetések formájában dolgozták fel a hallottakat. A komolyabb programok mellett a kikapcsolódásra is figyelmet fordítottak. Ennek keretében a fiatalok megismerkedtek a beregi szőttes történetével és készítési módjával, kirándultak, játszottak, valamint fürödtek a nagyberegi tóban.

A kisebb korosztály tagjai idén Karácsfalván találkozhattak július 31. és augusztus 3. között. A szervezőkkel együtt több mint 90-en gyűltek össze a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. A megérkezés délutánját ismerkedéssel és játékos foglalkozásokkal töltötték a gyerekek. A másnapi kánikulában a nagyszőlősi fekete-hegyi fürdőbe kirándultak, ahol délutánig strandoltak, majd visszatértek Karácsfalvára. Ott sportolással töltötték a délutánt, este pedig újabb játékokkal szórakoztatták egymást.

A találkozó harmadik napja a hagyományokhoz híven a lelki programról szólt. Szabó Tamás Nyíregyháza-Örökösföld görögkatolikus parókusa érkezett az ifjúsághoz, hogy gondolatébresztő előadásokat tartson a számukra.

Az általa megfogalmazott kérdésekre – Miért akarja Isten, hogy legyen az ember? Miért hagyja, hogy legyen bűn? Milyen vagyok én? – csoportos beszélgetések formájában keresték a fiatalok a választ.

A lelki nap a továbbiakban gyónási lehetőséggel folytatódott, majd közös szertartással – Paraklisszal – ért véget.

Az utolsó, negyedik napon fórum keretében dolgozták fel a résztvevők a találkozó tartalmát, végül szent liturgiában adtak hálát az együtt töltött időért.

A programok a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósultak meg.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma