Görögkatolikus kiállítás Kisvárdán

„25 éve szabadon – a Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház helytállása és tanúságtétele” címmel nyílt kiállítás január 27-én Kisvárdán.

A helyi polgármesteri hivatal konferenciatermében megrendezett tárlat a kárpátaljai görögkatolikus egyház második világháború utáni betiltását, az 1949−1989 közötti illegalitás éveit, a legalizációt, majd az elmúlt 25 év útkeresését hivatott bemutatni.

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán működő főiskolai lelkészség, a GörögKör által összeállított kiállítást korábban Beregszászban és Budapesten mutatták be, most pedig a Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség meghívására két héten át Kisvárdán is megtekinthető.

A kiállítás megnyitóját január 28-án tartották meg. Az eseményt megtisztelte jelenlétével, s az egybegyűlteket köszöntötte Luscsák Nilus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke, Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere. A tárlatot annak rendezője, Marosi István görögkatolikus áldozópap, a GörögKör vezetője mutatta be az egybegyűlteknek. A rendezvény ünnepi hangulatát a helyi Szent György Általános Iskola tanulóinak, valamint a Görögkatolikus Óvoda óvodásainak előadása emelte.

A kiállítás védnökségét Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter vállalta magára.

A GörögKör kiállítása február 10-ig tekinthető meg Kisvárdán, február 14-től Nyíregyházán lesz látható a kárpátaljai görögkatolikus egyházat bemutató tárlat.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma