Görögkatolikus pénzadomány a magyarországi árvízkárosultaknak

A kárpátaljai emberek nem felejtették el, hogy évekkel ezelőtt, 1998-ban és 2001-ben, amikor térségükben árvíz pusztított, egész Magyarország összefogott a megsegítésükre. A pénz-, ruha- és élelmiszer-adomány mellett kétkezi munkájukat ajánlották fel az anyaországiak, akik segítettek eltüntetni az árvíz okozta károkat és újjáépíteni az elpusztult épületeket. Most Kárpátalja hasonló módon viszonozta az egykori támogatást, amikor a Duna júniusi áradása miatt több mint 200.000 ember volt veszélyben, közel 2000 főt kellett kitelepíteni, s a folyó töltését több mint 800 km-en át kellett megerősíteni. Több tízezren –köztük kárpátaljai önkéntesek, tűzoltók – vettek részt az árvízi védekezésben, a kárfelmérésben és a helyreállítási munkákban. Térségünk jó érzésű polgárai és történelmi egyházai gyűjtéseket is szerveztek – ahogy erről már korábban a Kárpátalja.ma beszámolt – az árvízkárosultak számára. Ennek eredményeképpen sikerült a Beregszászi Esperesi Kerület görögkatolikus egyházközségeiben 327.000 forintot összegyűjteni, melyet Demkó Ferenc, a kerület esperese adott át Kocsis Fülöpnek, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye püspökének, aki továbbította azt az illetékeseknek.
Bár úgy tűnhet, hogy ez csekély támogatás, de ahogy Kalkuttai Teréz anya mondta: „Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. E nélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger”.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma