Gyorsulni látszik Mindszenty boldoggá avatási eljárása

Átadták a Mindszenty-emlékérmeket a Parlamentben, ahol a néhai hercegprímás életéről szóló konferenciát tartottak. A díjat Veres András szombathelyi püspök és Andor Imre Mindszenty-kutató kapta. Közben felgyorsulni látszik a boldoggá avatás eljárása.

A kommunista diktatúra veszélyes ellenséget látott Mindszenty Józsefben – emlékeztetett a Mindszenty József egykori esztergomi érsek, hercegprímás, bíboros életéről szóló konferenciára küldött üzenetében Schmitt Pál államfő.

Az érsek boldoggá avatásával kapcsolatban Habsburg-Lotharingiai Mihály a Mindszenty Alapítvány elnöke elmondta, hogy a bonyolult eljárás még tart, de néhány éven belül megszülethet a pápai döntés. Hatalmas mennyiségű, ötezer oldalnyi iratot kell átvizsgálni a történészeknek, majd teológusoknak.

Mindszenty Józsefet a pápa 1944-ben nevezte ki püspökké. Röviddel ezután a nyilas kormány bebörtönözte. Egy évvel később érsek lett. 1948 karácsonyán letartóztatták, testileg-lelkileg megkínozták, majd életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadult, ekkor mondta el sokat idézett beszédét a Rádióban. A forradalom leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén kapott menedéket, itt volt tizenöt évig, majd 1971-ben hagyhatta el az országot és ment Rómába, azután Bécsbe. Újratemetésekor, 1991-ben ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra Esztergomban.

MR1-Kossuth Rádió